Visszatért az NB I-be a Kecskemét korábbi sikeredzője – HIVATALOS
Tímár Krisztián menesztése után a Nyíregyháza Spartacus kinevezte új vezetőedzőjét…
A Nyíregyháza Spartacus hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy+egy éves szerződést kötött Szabó Istvánnal, aki a csapat új vezetőedzője lett.
Az 58 éves szakember játékosként és edzőként is megfordult a Kecskemétnél, melyhez ezer szállal kötődik. Szabó a klub több nagy sikerének is tevékeny részese volt. Az első NB I-es érában pályaedzőként kupagyőzelmet ünnepelt, majd 2012 tavaszán vezetőedzőként Ligakupa döntőbe jutott, illetve ötödik helyen végzett az élvonalban a csapattal. Szabó 2021 nyarán tért vissza az NB III-as feljutás után, és feljutást ünnepelhettek az NB II-ben is, majd az élvonalban újoncként a második helyig vezette a csapatot. Az előző idényben a KTE a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot, az aktuális szezonban pedig az első kilenc forduló alatt csak öt pontot szerzett, így októberben megköszönték a tréner munkáját.
„Nagyon nagy örömmel fogadtam a megkeresést, gyorsan történt minden. Természetesen követtem az NB-I-es és NB-II-es mérkőzéseket, így tisztában vagyok a Nyíregyháza Spartacus teljesítményével. Nagyra becsülöm azt a munkát melyet két éve elkezdtek, tavaly saját bőrömön tapasztalhattam a Magyar Kupában milyen teljesítményre képesek. A bajnoki címhez egy jó őszi szereplés is párosult. Nagy bennem a bizonyítási vágy, és szeretnénk elérni, hogy a következő évben is az élvonalban szerepeljen a csapat” – mondta Szabó István a kinevezéséről.
Az újonc Szpari hét fordulóval a bajnokság vége előtt kieső helyre süllyedt, miután az utolsó négy meccsét rúgott gól nélkül vesztette el.
(Borítókép: Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)