A Valencia elleni bukását követően javított a Real Madrid idegenben, azonban Kylian Mbappe bután összeszedett piros lapja még nagyon sokba kerülhet Carlo Ancelotti csapata számára…
Már az első félidőben tíz emberre fogyatkozott a Real Madrid
A Real Madrid egy rendkívül kaotikus mérkőzésen tudta begyűjteni a három pontot, annak ellenére, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban játszott.
A találkozó nem indult zökkenőmentesen a madridiak számára. A vendégek nehezen találták meg a ritmust, és már a meccs elején is sebezhetőnek tűntek. Raúl Asencio ugyan a kapuba talált egy szöglet után, ám a játékvezető szabálytalanságot látott, így maradt a 0–0.
A 27. percben aztán jött Eduardo Camavinga, aki egy remek egyéni megmozdulás után, a tizenhatoson kívülről vágta a labdát a hosszú sarokba – ezzel megszerezte a vezetést a Realnak.
A királyi gárda akár simán is hozhatta volna a meccset, de a félidő hajrájában Kylian Mbappé súlyos szabálytalanság miatt piros lapot kapott, miután két lábbal taposta meg Antonio Blancót. Ez új lendületet adott az Alavésnek, de a hazaiak nem tudtak élni az emberelőny adta lehetőséggel. Carlos Vicente néhány szép megmozdulással próbálta bontani a madridi védelmet, ám Ancelotti fiai jól állták a sarat.
A második félidőben az Alaves is megfogyatkozott
A 66. percben az Alavés is tíz emberre fogyatkozott. Miután Manuel Sánchez hátulról akasztotta Vinícius Jr.-t, aki éppen kilépett volna a védők közül.
A hajrában több lehetősége is volt a vendégeknek lezárni a találkozót. Jude Bellingham lövését bravúrral védte a hazai kapus. Brahim Díaz is közel járt a gólhoz, és Vinícius is többször zavart okozott a védők között. A második madridi találat azonban nem jött össze, de ez így is elég volt a három pont begyűjtéséhez.
A Real Madrid ezzel a győzelemmel továbbra is versenyben maradt a bajnoki címért, négy ponttal lemaradva az éllovas Barcelona mögött.
Alaves – Real Madrid 0-1 (0-1)
Helyszín: Estadio Mendizorrotza (Vitoria-Gasteiz) Vezette: Soto Grado C.
Gólszerzők: – ill. Camavinga (34.)
Kiállítás: Sanchez (70.) ill. – Mbappe (38.)
Alavés: Jesús Owono, Santiago Mouriño, Abdel Abqar (Moussa Diarra), Manu Sánchez, Nahuel Tenaglia, Carles Aleñá (Pau Cabanes De La Torre), Antonio Blanco (Carlos Benavídez), Joan Jordán (Ander Guevara), Enrique García, Carlos Martín (Toni Martínez), Carlos Vicente
Real Madrid: Thibaut Courtois, Antonio Rüdiger, Raúl Asencio, Aurélien Tchouaméni, Fran García (Brahim Díaz), Lucas Vázquez, Eduardo Camavinga, Federico Valverde (Dani Ceballos), Rodrygo (Vinícius Júnior ), Arda Güler (Jude Bellingham), Kylian Mbappé
A 31. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Valencia – Sevilla 1-0
Szombat:
Real Sociedad – Mallorca 0-2
Getafe – Las Palmas 1-3
Celta Vigo – Espanyol 0-2
Leganes – Barcelona 0-1
Vasárnap:
Osasuna – Girona 2-1
Alaves – Real Madrid 0-1
18:30 Real Betis – Villarreal (Tv: Spíler 2)
21:00 Athletic Club – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)
Hétfő:
21:00 Atletico Madrid – Real Valladolid (Tv: Spíler 2)
A bajnokság aktuális állása: