Man. City: hosszabbított Guardiola egyik kedvenc játékosa, de még így sem biztos a jövője!
A Manchester City élt opciós jogával, és 2026 nyaráig érvényesítette Ilkay Gündogan szerződését, a már 34 esztendős középpályás jövője azonban még így sem biztos a klubnál.
A City részéről még a hétvégi Crystal Palace elleni győzelem utózöngéjeként maga Pep Guardiola is bejelentést tett.
„Ilkay szerződését további egy évvel meghosszabbítottuk. Ettől függetlenül persze nem tudom megmondani, hogy miképpen alakul majd a nyári időszak.” – fogalmazott a City menedzsere az általa olyannyira favorizált, két ízben (először a Borussia Dortmundtól, majd az FC Barcelonától – a szerk.) is szerződtetett 82-szeres német válogatott középpályás jövőjét illetően.
A teljességhez hozzátartozik, hogy Gündogan szerződése ‘magától’ hosszabbodott meg, miután elérte az ehhez szükséges pályára lépések számát.