Man. City: visszatérhet nevelőegyesületéhez a klasszis! – sajtóhír
A portugál A Bola című lap egy meglepő, ám a realitásoktól nem feltétlenül távol álló jövőképet vázolt fel Bernardo Silva esetében.
A nyáron nagy átalakulásra készülő Manchester City már 30 esztendős karmestere egyike lehet ugyanis azon futballistáknak, akiktől fájó szívvel, de akár meg is válhat Pep Guardiola menedzser. A City-ben 2017-es érkezése óta alapembernek számító Silva egyrészt a kora miatt, másrészt 2026 nyaráig érvényes szerződése miatt is távozhat az Etihadból, az A Bola szerint pedig akár egy igazán érzelmes forgatókönyv is bekövetkezhet: egy ‘nagy visszatérést’ a Benficához.
A lisszaboni sztárcsapathoz ezer szállal kötődő 100-szoros portugál válogatott klasszis mint ismert, gyermekként a Benficánál kezdett futballozni, ott vált profi játékossá, majd az AS Monaco érintésével került Manchesterbe. Miután Bernardo Silva mindösszesen három alkalommal szerepelt a Benfica felőtt csapatában, így lenne mit ‘visszaadnia’ annak a klubnak, amely segítette őt útja legelejétől… A hírek szerint a City-vel lényegében már mindent megnyerő portugál klasszis kapcsán nem is zárható ki a Benfica-vonal, ugyanis nem ő lenne az egyetlen futballista, aki karrierje vége felé, az utolsó években visszatérne nevelőegyesületéhez.
Mint már mondtuk, Bernardo Silva manchesteri szerződése a jövő nyárig érvényes, piaci értékét jelenleg 45 millió euróra taksálják – Utóbbi okozhat a nyáron komolyabb nehézséget a Benficának!