Egy hét alatt kétszer műtötték meg a Ferencváros játékosát
A Ferencvárostól a Kecskemétnél kölcsönben játszó balhátvédet néhány napon belül kétszer is meg kellett operálni egészségügyi okok miatt…
A Ferencváros kölcsönjátékosa, a Kecskemétnél szereplő Pászka Lóránd a zöld-fehérek hivatalos honlapján nyilatkozta árulta el, hogy vakbél-problémákkal küzdött:
„Bő egy hete, vasárnap elmentem a Soroksár-Budafok NB II-es mérkőzést megnézni, majd mikor hazaértem, éreztem, hogy fáj a hasam. Azt hittem rosszat ettem, gyomorrontásra gyanakodtam, gyógyszert vettem, később hánytam is, de attól megkönnyebbültem, így bíztam a javulásban. Ám hétfőn hajnalban arra ébredtem, hogy feszít a hasam. Aznap nem tudtam edzeni, végigszenvedtem a napot a folyamatos fájdalomtól, mígnem estére már szúrni kezdett a jobb oldalam, amikor felültem az ágyban. Akkor kezdtem gyanakodni, hogy ez nem egy sima gyomorrontás.”
Pászka ezután hívta fel az FTC csapatorvosát, dr. Reha Gábort, aki azt mondta, menjen kórházba. Ezt Pászka múlt kedden délben tette meg, s megtudta, hogy perforált vakbél miatt azonnal műteni kell, s még aznap este megoperálták.
Pászka ezt követően viszont belázasodott, s egy alhasi CT megállapította, hogy visszaszivárgott a folyadék a területen, ezért a védőt pénteken ismét megműtötték, azóta nincs problémája, és kedden elhagyhatta a kórházat.
A KTE-nél kölcsönben szereplő hátvéd varratait jövő csütörtökön szedik ki, s várhatóan három hét múlva térhet vissza a pályára.
(Borítókép: Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)