PL: a Newcastle United kiütötte a Crystal Palace-t és fellépett a harmadik helyre – videóval
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójából elhalasztott Newcastle United és Crystal Palace összecsapását szerdán este pótolták.
Az első 10 percben két nagy Newcastle lehetőség is adódott, mindkettő Isak előtt, azonban az egyik próbálkozását Henderson tudta védeni, a másikat pedig fölé fejelte. A 14. percben már sikerült megszereznie a vezetést a hazaiaknak, Trippier tett le egy labdát Jacob Murphynek, aki 10 méterről éles szögből kapura lőtt, ami meglepte Hendersont, így a rövid felsőben kötött ki a labda, 1-0! A 36. percben könnyen kiegyenlíthetett volna a Crystal Palace, ugyanis büntetőhöz jutottak, amit azonban Eberechi Eze kihagyott. Ez pedig meg is bosszulta magát nagyon gyorsan, a 38. percben Barnes kapott bal oldalon egy labdát, aki egyből középre tette a menteni igyekező Guehiről pedig saját kapujába pattant a labda, így öngólt vétett, 2-0! Még a szünet előtt lezárta a három pont sorsát a Newcastle, ugyanis további két gólt berámoltak. A hosszabbítás 2. percében Tonali indította Harvey Barnest, aki rávezette a védelemre, majd megverte védőjét és kilőtte a hosszú sarkot, 3-0! A ráadás 8. percében Murphy ívelt be egy labdát, amire Schar érkezett és 6 méterről a jobb alsóba csúsztatott, 4-0!
A második félidő 52. percében Isak is meglőhette volna a maga gólját, azonban Henderson védeni tudta a lövését. Az 58. percben sikerült meglőnie az ötödiket is a Szarkáknak, Joelinton szerzett labdát az ellenfél kapujához közel, amire Isak lecsapott és 18 méterről a bal alsóba tekert, 5-0! Ezt követően már nem történt semmi említésre méltó, így a hazaiak kiütéses sikert arattak. A Newcastle United a győzelmével fellépett a 3. helyre, és ha ilyen formában játsszák le a hátralévő 6 fordulót, akkor biztos, hogy jövőre ott lesznek a Bajnokok Ligájában. A Crystal Palace pedig a vereség következtében maradt a 12. helyen.
Newcastle United – Crystal Palace 5-0 (4-0)
Helyszín: St. James’ Park (Newcastle), Vezette: D. England
Gólszerzők: Murphy (14.), Guehi (38. – öngól), Barnes (45+2.), Schar (45+8.), Isak (58.) ill. –
Sárga lap: Burn (60.), Guimaraes (67.) ill. Hughes (51.), Lerma (60.), Munoz (78.)
Kiállítás: – ill. –
Newcastle: Pope – Trippier (Krafth 79.), Schar, Burn, Livramento – Guimaraes (Longstaff 72.), Tonali, Joelinton (Willock 62.) – Murphy (Gordon 62.), Isak (Wilson 72.), Barnes. Vezetőedző: Eddie Howe
Crystal Palace: Henderson – Richards, Lacroix, Guehi – Munoz, Lerma (Devenny 85.), Hughes (Wharton (57.), Mitchell – Sarr (Esse 76.), Mateta (Nketiah 57.), Eze (Kamada 57.). Vezetőedző: Oliver Glasner
A mérkőzés videós összefoglalója:
A bajnokság állása: