Ahogyan arról beszámoltunk, a Real Madrid a Santiago Bernabeu stadionban is kikapott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így az angol csapat simán jutott tovább a legjobb négy közé. Mindezzel egy 21 éves rekordja szakadt meg a spanyol címvédőnek.
A Real Madrid 2004-et követően most először bukott el negyeddöntőt a labdarúgó Bajnokok Ligájában, derül ki az IFFHS összefoglalójából. A spanyol csapat akkor az AS Monacóval szemben maradt alul. A királyi gárda szerda este hazai pályán is kikapott az Arsenaltól (1-2), így összesítésben 5-1-gyel búcsúzott az európai elitsorozattól.
A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet kiemelte azt is, hogy a madridiak edzője, Carlo Ancelotti irányításával első alkalommal szorult ki az elődöntőből. A blancók legutóbb a 2019/2020-as szezonban estek ki kettős vereséggel, akkor a Manchester City nyert ellenük kétszer is 2-1-re.
A Real Madrid most negyedik alkalommal maradt alul összesítésben legalább négy góllal, korábban hasonló fiaskót európai kupasorozatban az AC Milannal (1-6 1989-ben), a Liverpoollal (0-5, 2009) és a Manchester Cityvel szemben szenvedett el (1-5, 2023).
Az IFFHS kimutatása szerint a mostani BL-idényben új negatív csúcsot állított fel a spanyol csapat. Eszerint hat vereséget is összeszedett, a korábbi „antirekordot” öt vesztes meccsel a 2000/2001-es szezonban állította fel.
A hírek szerint a kiesés Carlo Ancelotti munkájába is kerülhet. Ráadásula hírek szerint a spanyol csapat már meg is találhatta az olasz szakember helyettesét. Ancelotti elmondta, hogy nincs olyan, hogy legyőzhetetlen csapat, míg Mikel Arteta szerint ez volt karrierje egyik legjobb estéje.
A Real Madrid a Király-kupa-döntőt követően kezdi meg a hivatalos döntéshozatali folyamatokat az edző személyét illetően, de Ancelotti utódján már most dolgoznak. Florentino tisztában van vele, hogy nem hibázhat, és minden jel arra utal, hogy inkább a tapasztalatra fog építeni. Így a nyári „sztárigazolás” nem egy játékos, hanem maga az új vezetőedző lehet.
(Borítókép: Photo by Burak Akbulut/Anadolu via Getty Images)