NB I: nagyszerű jubileumot érhet el a hétvégén a Paks legendája
A Paks korábbi magyar válogatott támadója a következő fordulóban játszhatja le 500. mérkőzését az NB I-ben…
A Paks hivatalos honlapján hívta fel rá a figyelmet, hogy a szombati, Puskás Akadémia elleni rangadó lehet Böde Dániel 500. mérkőzése az első osztályban, amennyiben a rutinos támadó pályára lép a felcsútiak elleni összecsapáson.
Mivel a 38 éves csatár a szezonban eddig csak egy találkozót hagyott ki – azt is betegség miatt -, nagy az esély rá, hogy ezúttal kikerekíti meccsszámlálóját, és félelmetes magasságokba lép, eléri a félezer első osztályú mérkőzést. Az NB I történetében Végh Zoltán (570), Kuttor Attila (560), Illés Béla (540) és Szabó György (510) személyében mindössze négy játékos játszott 500 mérkőzést.
„Ami a jubilálást illeti, ne feledjük el, ahhoz, hogy meglegyen, még pályára kell lépjek, és semmi sem szentírás! Egyelőre ugyanolyan meccsre készülök, mint bármelyik, a leglényegesebb, hogy a csapat húzza be a győzelmet” – fogalmazott a veterán klasszis.
Böde 500 első osztályú találkozója egyébként kereken 300 paksi és 200 ferencvárosi fellépésből tevődne össze.
A jeles alkalom jóvoltából a Paks szurkolói boltja több limitált kiadású termékkel várja a szurkolókat a mérkőzést megelőzően, közben és után.
(Borítókép: Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)