A mozgalmas légióskalandokat követően a magyar válogatott támadó visszatért egykori sikerei helyszínére, Paksra…
A Paks magyar válogatott támadója, Ádám Martin az M4 Sport részére adott interjúban a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) aktuális alakulása mellett saját szerepéről is szót ejtett:
„Elég rosszkor jött az első sérülés. Pedig azt gondolom, jól kezdtem a szezont, egyre jobb formába kezdtem kerülni, úgy érzem. Nyilván kellet is idő ehhez, mert azért november eleje óta nem játszottam tétmeccset, tehát majdnem négy hónap kimaradt. Azért az ember ezt megérzi. Most újra formába kell lendülnöm, de itt, Pakson minden adott ehhez. Szóval teljesen nyugodt vagyok.”
„Mióta itt vagyok, meg már előtte is, azért eléggé domináljuk a meccseket. De hát ez korábban is jellemző volt a Paksra Bognár György filozófiája miatt. Mindig próbáljuk a saját játékunkat játszani, bárki legyen is az ellenfél” – fűzte hozzá a rutinos támadó.
Ádám Martin januárban másfél éves szerződést kötött a Pakssal, amit szeretne kitölteni, utána pedig még meglátja, mit hoz a sors. Nem zárkózik el a légióskodástól, de „nem is nagyon ugrál a külföldi lehetőségért”, persze ha „ha jön egy jó kis lehetőség, akár a saját, akár a Paks szempontjából, akkor lehet, hogy belevág egyszer, de nem keresi ennek a lehetőséget”.
„Azért jöttünk haza a családommal, mert szeretnénk újra feltöltődni. Ez a kettő és fél év elég sokat kivett belőlünk. Mindannyiunkból. Nem voltunk már a régiek, ha mondhatom így. Azt gondolom, hogy ezt most megkapjuk ebben a másfél évben” – tette hozzá.
A Paks csatára a magyar válogatottról is beszélt, amelybe legutóbb októberben kapott meghívót, szerinte teljesen jogosan nem küldött neki Marco Rossi szövetségi kapitány.
„Tavaly év végén beszéltem a Misterrel, meg most az MTK-meccsen találkoztunk, de nagy beszélgetés nem volt. De nincs is miről beszélni, jelen pillanatban nem reális, hogy válogatott legyek. Aztán ha újra formába lendülök, lehet erről beszélni, de addig szerintem teljesen felesleges. De nem zárult be előttem a kapu. Tudom, hogy ha majd újra elindulok azon az úton, amin voltam, és amin kezdtem a szezont, akkor majd újra lehet beszélni arról a válogatottról velem kapcsolatban” – jelentette ki a 28-szoros válogatott támadó.