A Paks 2-2-es döntetlent ért el a Puskás Akadémia ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 28. fordulójának szombat esti összecsapásán…
A Paks első gólját tizenegyesből a veterán Böde Dániel szerezte, aki 500. NB I-es bajnokiján lépett pályára, de a döntetlen miatt összességében egyáltalán nem volt elégedett:
„A legvégén kaptuk a gólt, így csalódott vagyok. Azt az egy-két percet ki kellett volna még húznunk, de sajnos ilyen a futball. Jól kezdtük a mérkőzést, vezetést is szereztünk, majd a Puskás Akadémia akarata kezdett érvényesülni. Kicsit okosabban kellett volna játszanunk… A félidőben rendeztük a sorokat, majd a második játékrészben megvoltak a lehetőségeink a vezetésre, aztán Szapi tizenegyest fogott, és meglett az előny, a végét meg már mondtam. Szomorú vagyok, de az évek múlásával biztos máshogy fogok rá emlékezni.”
A 38 éves támadó az NB I történetének ötödik játékosaként érte el az 500 meccses határt Végh Zoltán (570), Kuttor Attila (560), Illés Béla (540) és Szabó György (510) után.
A döntetlennek köszönhetően a Paks maradt a táblázat harmadik helyén, egyetlen ponttal a Puskás Akadémia mögött.