Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hivatalos: Dossena is a Palermoé

Salvatore Aronica megszerzése után, újabb nápolyi védővel erősített a Palermo együttese. Tegnap délután jutott egyességre a két klub Andrea Dossena ügyében, aki kölcsönben erősíti majd a szicíliai gárdát.

A Rosenari az utóbbi napokban az egyik legaktívabb szereplő lett az átigazolási piacon. Zamparini mindent megtesz annak érdekében, hogy csapatát elmozdítsa a kieső helyekről, így ebből az is következik, hogy Ilicic a télen aligha fog távozni a klubtól, a Palermo drukkerek nagy örömére.

Dossena korábban már megfordult a Liverpool együttesében, de ott nem tartottak rá igényt, ezért hazatért Olaszországba a Napoli együttesébe, ahol sokszor számoltak vele a kezdőben, de az idei szezonban alig lépett pályára, így érthető, hogy kölcsönadták a 31 éves játékost.

Báló Bence