Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Hiába a bajnoki cím, újfent szétesik a Videoton. Láttunk már erre példát. Burcsa Győző nem éppen logikus magyarázattal szolgált Joan Carrillo-val kapcsolatban.
Nem megfelelő stratégia a keretfrissítésben, megálló fejlődés, szakmai, erkölcsi és anyagi károkozást tartja a távozó Joan Carrillo legnagyobb hibájának Burcsa Győző, a Videoton sportigazgatója, aki francia edzőt hozhat. „Az idényben elért eredményekkel mindenféleképpen elégedettek lehetünk, hiszen, története során másodszor, bajnoki címet szerzett, és Magyar Kupa-döntőt is játszott a Videoton FC – kezdte Burcsa Győző, aki kiemelte, a csapatépítéssel kapcsolatosan viszont nem éppen pozitív képet festett. – Ugyanakkor a csapatépítés szempontjából sajnos súlyos időveszteséget is szenvedtünk. Az idény kezdete előtt sikerült rendet tennünk az öltözőben, és megtalálni a megfelelő arányokat a magyar játékosok és a légiósok vonatkozásában. A szakmai stábnak és a játékosoknak olyan feltételeket biztosítottunk, hogy csak a játékra kelljen összpontosítaniuk. Tízmeccses győzelmi sorozattal rajtolt a csapat, és fölényesen nyerte az őszi idényt. Mindezeket figyelembe véve megkezdtük a felkészülést arra, hogy megfelelő végkifejlet esetén eséllyel tudjunk indulni a Bajnokok Ligája selejtezőjében.” Tehát ezért kellett felmondani a spanyol trénernek.
Pedig nem volt kellemetlen szezonja a fehérváriaknak. A sportigazgató morális válságot is emlegetett, illetve a téli igazolási időszakban hozott futballisták hiába voltak jók, a spanyol tréner nem kezdte meg időben beépítésüket, pedig már látható jelei voltak az alapemberek távozásának. „A téli felkészülés során folytatott tárgyalásokból kiderült, hogy lesznek játékosok, akiket a magyar labdarúgás jelenlegi, valós gazdasági lehetőségeit felmérve nem tudunk vagy a hosszabb távú célokat szem előtt tartva nem akarunk megtartani. Azt is elmondtam már a kezdet kezdetén, ahhoz, hogy közelíteni tudjunk a nemzetközi szinthez, fizikailag erősebb, gyorsabb, dinamikusabb játékosokra is szükségünk lesz. A már akkor – minden valószínűség szerint – távozónak számító Nikolics, Stopira és Sándor pótlására céligazolással olyan játékosokat szerződtettünk, akik a mienknél jóval előrébb járó klubokban, bajnokságokban is bizonyítottak. Maréval, Ivanovszki és Luijckx, amikor lehetőséget kaptak, megmutatták, hogy megfelelő szintű játékosok. Sajnos az ő beépítésük nem történt meg időben, és ennek következtében most olyan hátrányba kerültünk, ami komoly gondot jelent a BL-selejtezőre történő megfelelő felkészülésben. Tavasszal megállt a csapat fejlődése, nemhogy előrelépés, de a szinten tartás sem sikerült. Szemben például a legnagyobb hazai riválissal, amelyben a pillanatnyi érdekeken túllépve, tudatos, hosszú távra építő munka zajlott. Az utolsó mérkőzéseken az is tisztán láthatóvá vált, hogy ezzel lépéselőnybe került velünk szemben.” – hangsúlyozta a sportigazgató.
Azonban Carrillo kitartott a saját elképzelései mellett, így aztán nem csoda, hogy távoznia kellett. „A kialakult helyzetben a vezetőedző felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Ha nem tudta beépíteni a távozók helyére érkező játékosokat, akkor azért, ha nem akarta beépíteni őket, akkor pedig azért. Sajnos Joan Carrillo többszöri iránymutatás ellenére is figyelmen kívül hagyta a klub hosszú távú stratégiai érdekeit, ezzel szakmai, erkölcsi és anyagi kárt is okozott. A céligazolások beépítésének, a konkurenciaharcnak az elmaradása miatt például sokat gyengült a pozíciónk a lejáró félben lévő szerződéssel rendelkező játékosok ügynökeivel folytatott tárgyalások során. Furcsa és sokszor egymással komoly összefüggéseket mutató ügynöki tevékenység sorát tapasztaltuk ebben az időszakban. Előfordult, hogy egy ilyen ügynök nyilvánosan is véleményt formált a klubnál folyó szakmai munkáról. Nemegyszer a játékosok sem értették, hogy mi is történik körülöttük. Aztán mire átlátták, több esetben már nem volt mit tenni. Ettől függetlenül megyünk tovább a megtervezett úton abba az irányba, hogy a játékosaink körül szövődött különböző érdekcsoportok befolyását visszaszorítva, a klub érdekeit előtérbe helyező, letisztult, hosszabb távú stratégiai célok mentén tudjuk felépíteni a szakmai munkát.”
Azt csak mi tesszük hozzá, hogy talán hagyni kellett volna dolgozni a spanyol trénert, akinek sokat köszönhet a klub. Jelzésértékű, hogy a magyar kupa fináléját nem tekintette meg Garancsi István tulajdonos. Korábban a szurkolókat viszont kifejezetten kérte, hogy adják meg a támogatást az együttesnek. 2011-ben ugyanez már lejátszódott: Mezey György bajnok lett a piros-kékekkel, majd a kupafináléban egy teljesen szétesett, motiválatlan társaság lépett pályára. Akkor ugyan csak szoros összecsapáson nyert a Kecskemét, most viszont a ferencvárosiak szétzilálták a fehérváriakat.
Gavalovits Sándor
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…