Kétéves szerződést írt alá…
Javában zajlanak az egyeztetések…
Akár már januárban hajlandóak lennének kifizetni a nápolyi klub által kért vételárat…
A 2024/25-ös idényben már 16 gólt szerzett a skót együttes játékosa…
18 millió eurót fizettek érte!
A címvédő kétségbeesetten keresi a fejlődés lehetőségét…
Ehhez azonban a Mallorca és az FC Barcelona csapatát is le kell győznie a madridiaknak…
Majdnem két év szünet után vállalt ismét állást!
Újabb meglepetés az U20-as világbajnokság nyolcaddöntői során, avagy Üzbegisztán történelmi sikert aratott korosztályos együttesével, s bejutott a negyeddöntőbe a jóval esélyesebbnek számító Ausztria kontójára. Ezzel az is eldőlt, hogy a szenegáli, vagy az üzbég együttes ott lesz a felső ági elődöntőben.
Ausztria – Üzbegisztán 0-2 (0-0)
G: – ill. Khamdanov (47., 57.)
Mindkét csapat csoportja második helyén végzett, ám míg az osztrákok veretlenül jutottak tovább a halálcsoportnak aposztrofált ‘B’ jelű kvartettből, addig az üzbégek csupán három pontot szereztek, egy az utolsó fordulóban aratott győzelemmel léptek tovább jobb gólkülönbségüknek köszönhetően. A hét futballkultúra és úgy egyébként a két csapat összevetésében nyugati szomszédaink voltak a mérkőzés toronymagas esélyesei, ám a papírforma az nem jelent semmit, ezúttal is bebizonyosodott. Az üzbégek mezőnyben is felvették a harcot ellenfelükkel, s egyik fél sem tudott a másik fölé nőni igazán. A mérkőzés hőse a duplázó Khamdanov volt, az ifjú támadó az öltözőben maradó szerbeket a 47. percben büntette először, majd tíz perccel később megduplázta csapata, s saját góljainak számát egyaránt. Az osztrák cserék, s erőfeszítések hiábavalónak bizonyultak, ez Üzbegisztán napja volt ma! Ausztria tehát csakúgy mint Magyarország búcsúzott az U20-as világbajnokság küzdelmeitől.
Üzbegisztán a negyeddöntőben azzal a Szenegállal találkozik, mely a szintén esélyesebb ukrán csapatot ejtette ki szerdán büntetőpárbajt követően.
A góllövőlista élmezőnye:
1. Kovalenko (Ukrajna), MERVÓ BENCE (MAGYARORSZÁG) – 5 gól
2. Mukhtar, Stendera (Németország), Silva (Portugália) – 4 gól
6. Stark (Németország), Khamdanov (Üzbegisztán) – 3 gól
A nyolcaddöntők menetrendje:
jún. 10. 06:00 Ghána – Mali 0-3
jún. 10. 06:00 Szerbia – Magyarország 1-1 – (hosszabbítás után 2-1)
jún. 10. 09:30 USA – Kolumbia 1-0
jún. 10. 09:30 Ukrajna – Szenegál 1-1 (büntetőkkel 1-3)
jún. 11. 06:00 Ausztria – Üzbegisztán 0-2
jún. 11. 09:30 Németország – Nigéria
jún. 11. 09:30 Portugália – Új-Zéland
jún. 11. 09:30 Brazília – Uruguay
Őszi Ádám
Kétéves szerződést írt alá…
Javában zajlanak az egyeztetések…
Akár már januárban hajlandóak lennének kifizetni a nápolyi klub által kért vételárat…
A 2024/25-ös idényben már 16 gólt szerzett a skót együttes játékosa…
18 millió eurót fizettek érte!
A címvédő kétségbeesetten keresi a fejlődés lehetőségét…
Ehhez azonban a Mallorca és az FC Barcelona csapatát is le kell győznie a madridiaknak…
Majdnem két év szünet után vállalt ismét állást!
Az elmúlt éveket Brazíliában töltötte…
Ő lépett pályára a legtöbbet a bajorok színeiben…
Bizonytalan a jövője a szaúdiaknál…
Tovább folytatódott a klub átalakulása…
Menedzsere adott tájékoztatást a helyzetről…
A szezon folyamán másodszor kapott ki Arne Slot csapata!
Lamine Yamal remek játékkal, Gavi góllal tért vissza a kezdőcsapatba…
A Galatasaray támadója, Michy Batshuayi az utolsó pillanatokban büntetőt hibázott…
A friss szerzemény 2027 nyaráig írt alá!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos futballistával erősödtek…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Elfogyott a türelem a vezetőség részéről…
Három magyar csapat is lesben áll érte…