Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Aczél Zoltán: „Nem akarok problémát a Szigetszentmiklósnak!”

Komoly támadások kereszttüzébe került az SzTK-Erima együttese, miután az NB II. Nyugati csoportjában szereplő klub vezetősége a napokban szerződtette másodedzőnek. Aczélt gyanúsítottként kezelik jelenleg a fogadási csalásokkal kapcsolatban. Ám a szigetszentmiklósiak az ártatlanság vélelmét figyelembe véve alkalmazta.

Az SzTK honlapja szerint a klub és a szakember között született szerződésnek volt egy szóbeli záradéka, amelynek értelmében Aczél Zoltán bármikor felbonthatja a kontraktust, ha úgy ítéli meg, hogy a munkavállalással támadásnak teszi ki az egyesületet.

Nagy köszönettel tartozom a szigetszentmiklósi klubnak, hogy ebben a nehéz helyzetben lehetőséget biztosított nekem a munkára. Az elmúlt napokban komoly támadások érték a klubot amiatt, mert bíztak bennem és figyelembe vették az ártatlanság vélelmét. Semmiképpen nem szeretném, ha az SZTK-t sérelem érné, ezért most azzal segítek a legtöbbet, ha távozom, ezért a felmondás mellett döntöttem. Nem szeretném, ha miattam kellemetlen helyzetbe kerülne a csapat, amely remélem bekerül az első ötbe és jövőre is az NB II-es mezőny tagja lesz.” – indokolta meg távozását a tréner a klub honlapjának adott nyilatkozatában.

Az SzTK-Erima ügyvezetője, Potoczki Tamás a következőképp reagált az eseményekre szintén a klub honlapján:

Nincs más lehetőségem, mint megérteni és elfogadni Aczél Zoltán döntését. Nem aggódom, amiatt, hogy ez a mögöttünk hagyott pár nap zavart okozna a csapaton belül, hiszen Zoran Kuntics kiválló szakember, aki képes megvalósítani a céljainkat és Várhidi Péter, sportigazgatóval közösen kiválóan dolgoznak majd együtt.”

 A szakember 2008 és 2010 között a magyar válogatott pályaedzője volt, korábban dolgozott Rákospalotán, majd a Siófoknál. Legutóbbi klubja, a Haladás 2011. decemberében felbontotta szerződését, miután az év november 30-án, egy fehérvári kupamérkőzés után őrizetbe vették a fogadási csalásokkal összefüggésben. A gyanú szerint kétrendbeli, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövett vesztegetés büntettét követte el 2009 tavaszán a Siófok edzőjeként. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint tavaly március a két siófoki után egy újabb, REAC mérkőzés eredményét befolyásolta. Aczél 2006 és 2008 között volt a sárga-kékek edzője.

A szakember nemrég tért vissza a magyar futball vérkeringésébe, miután a REAC utánpótláscsapatainál tölt be segédedzői tisztséget, de természetesen a kispadra továbbra sem ülhet le.

Gavalovits Sándor