Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Miskolcon és Debrecenben is elkezdődött a felkészülés

Mindkét együttes erdei futással kezdte a tavaszi szezonra hangolást

 Diósgyőr. A klub labdarúgói reggel kilenc órakor találkoztak a Diósgyőri Stadionban, majd az erdő felé vették útjukat, ahol futással kezdtek.

 Szentes Lázár, a csapat szakmai igazgatója a következőképp vázolta a felkészülés menetét a klub honlapján: „A felkészülés első hete amolyan rávezető hét, hiszen még nem teljes a keret, de a terveink szerint szerdára már a hiányzókkal kiegészülve tudunk majd dolgozni. Január második felétől felkészülési mérkőzéseket játszunk, február 6-16 között pedig Törökországba utazunk edzőtáborba. Nagy változást nem tervezünk a keretben, aminek az erősségét mindenképpen megfelelőnek ítélem. Természetesen történhet némi játékosmozgás, de ha lehet, akkor azt házon belül lenne jó megoldani. A következő két hónapnak arról kell szólnia, hogy mindenki tegye a dolgát; így állandóság, nyugalom és kiszámíthatóság jellemez majd minket.”

 Jelenleg a légiósok közül mindössze öt játékos kezdte meg a felkészülést a csapattal.

 A miskolciak programja:

2013. január 26., szombat 11.00: DVTK – Balmazújváros

2013. január 30., szerda: Mezőkövesd – DVTK

2013. február 2., szombat 11.00: DVTK – MFK Kosice

2013. február 6-16.: edzőtábor Belekben több edzőmérkőzéssel

2013. február 22., péntek: DVTK – Mezőkövesd

2013. február 23., szombat: DVSC-TEVA – DVTK

Debrecen. Kondás Elemér tanítványai ingafutással kezdték az évet. A labdarúgók fél kilencre gyűltek össze az Oláh Gábor utcai stadion öltözőjében, majd mindannyiuktól vért vettek. Ezután a játékosok átvonultak a Sport Hotel futófolyosójára, ahol ingafutással kezdődött számukra az alapozás.

Az első közös gyakorláson még nem volt ott Adamo Coulibaly, Yannick és Lucas Marcolini. Ugyanakkor a felnőttekkel kezdi meg felkészülését Gál Mátyás, illetve visszatért a kölcsönbe adott Stevo Nikolics, a szerb csatár sorsa kérdéses.

A felkészülési programról később a tájékoztatást a klub honlapja.

Gavalovits Sándor