Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Tavaly a nyolcaddöntő, idén pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást a Los Angeles Galaxy számára. Bruce Arena együttese Utahban hasalt el a Rio Tinto Stadionban.
Real Salt Lake – Los Angeles Galaxy 1-0 (0-0)
G: Maund (87.) ill. –
Steven Gerrard első hivatalos tétmérkőzésén lépett pályára a Los Angeles Galaxy színeiben azt követően, hogy a Club America elleni felkészülési mérkőzésen, melyet a Bajnokok Nemzetközi Kupája keretein belül rendeztek, már játszott egy félidőt. Ezúttal a padon kezdte a mérkőzést az angol legenda, aki a félidőben Magato helyére érkezett, ám a Galaxy játékán ő sem tudott változtatni ,a csapat igen indiszponált produktumot mutatott, sem Jouninho, sem pedig Keane nem fogott ki jó napot.
A játékszer sokkalta többet colt a hazaiaknál, s közel háromszor annyi kísérletet is eresztettek meg Rowe kapuja felé. Ennek ellenére úgy festett, hogy túlórázni fognak a csapatok, ez azonban nem így lett, a végjátékban jött a hazaiak belső védője Maund, s az elődöntőbe lőtte csapatát három perccel a rendes játékidő vége előtt. A gólra nem tudott reagálni a Galaxy, mely így kupabúcsúval utazhatott haza Los Angelesbe. A Real Salt Lake pedig várja ellenfelét, a további negyeddöntőket jövő héten rendezik.
A folytatásban (negyeddöntők):
Július 21. – 22:00 New York Red Bulls – Philodelphia
Július 22. – 02:30 Sporting Kansas City – Houston Dynamo
Július 23. – 02:30 Chicago Fire – Orlando City
A továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt.
Őszi Ádám
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta