Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: A Szentek háborúba mennek Székesfehérvárra – előzetes

A Videoton egygólos előnyről várhatja a The New Saints elleni visszavágót, ami egy előnyös helyzet, de korántsem életbiztosítás. Megnézzük, hogy mi várható a Sóstói stadionban. 

A Vidi játékosok ünnepelnek Gyurcsó győztesgólja után a múlt héten - Forrás: vidi.hu

A Vidi játékosok ünnepelnek Gyurcsó győztesgólja után a múlt héten – Forrás: vidi.hu

Az udvariasság kedvéért vessünk egy pillantást először a vendégcsapatra. A TNS számára még nem kezdődött el a bajnokság, utolsó meccsük az odavágó volt, ahol elég halovány játékot mutattak. Sérüléssel viszont senkinek sem kell bajlódnia, Craig Harrison felküldheti ugyanazt a 11 játékost, mint az első három meccsen – és ugyanazt a három cserét, mint az első három meccsen. Az első mérkőzésből azért látszott, hogy nem képvisel valami nagy játékerőt a walesi bajnok, helyzetet távoli lövésből, pontrúgás vagy felívelés után tudtak csak kialakítani, szépen felépített támadásuk nem nagyon volt. A technikai fölény egyértelműen a Videotonnál van, de nem szabad félvállról venni az ellenfelet, mert az előny nem nagy. Fogadkozás mindig van, azonban Michael Wilde-ra továbbra is nagyon kell figyelni, mert tényleg elég lehet neki egy talpalatnyi terület is.

Ami a Vidit illeti, nem túl meggyőző játékkal, de lenyomták ugye a TNS-t a múlt héten, azonban a Honvéd ellen a gyenge játék már nem párosult eredményességgel. A nyitányon kikaptak a fővárosiaktól miután Gyula Youla kibabrált velük. Változások ennek ellenére nem nagyon várhatóak a csapatban az odavágóhoz képest, azt leszámítva, hogy Gábor helyett valószínűleg Danilovic fog majd védeni. Casoninak valamit sürgősen ki kéne találnia, ha a Vidi nem szeretne egész korán leszakadni a többiekhez képest, de most még talán egy gyengébb játék is elég lehet. A védekezés viszonylag stabil, azonban a támadójáték helyenként elég vérszegény, nincs benne túl sok kreativitás. Ha innen még tovább is megy a fehérvári együttes, a következő körben meg kell emberelniük magukat várhatóan a BATE Boriszov ellen.

Egy TNS szintű csapatot illene kettős győzelemmel búcsúztatni a Vidinek, amire minden esélyük meg is van. Legfeljebb lesz egy hasonló szenvedés, mint a múlt héten, viszont akkor legalább láthattuk ezt a szép Gyurcsó gólt.

https://www.youtube.com/watch?v=kJskRRON1Ic

Tereh Balázs