Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
A Bajnokok Ligája második selejtezőkörében nem várt nehézségekbe ütközött a Videoton, amely nem a The New Saintsszel, hanem sokkal inkább saját magával volt nagy harcban.
Nem indult könnyen a visszavágó a Videoton számára. A fehérváriak az odavágón csak egy szenvedős 1-0-ra voltak képesek, majd hétvégén a Honvéd ellen is 1-0-ra végeztek – igaz, ott már nem ők rúgták a gólt. A rajt tehát elég visszafogott, de itt volt az újabb lehetőség a javításra. Az egyértelmű volt az első meccsen, hogy a walesiek nem jelentenek megoldhatatlan feladatot, játékosaik nem labda virtuózok és taktikailag sem tudnak semmi komolyat mutatni. A hazai pálya viszont talán még inkább kihozhatja a különbségeket a két fél között, aminek egy nagy különbségű siker lehet a következménye. Nem lett. A Vidi pontosan azt hozta, amit a már említett két találkozón: csak lézengtek a pályán. Többet birtokolták a labdát, de nem csináltak vele semmit. A középpályán lassan járatták, aztán ki a szélre, bead… A vége már egyértelmű. Tanácstalanok voltak a fehérváriak. Meccs közben nem tűnnek motiváltnak, nem esnek neki ellenfelüknek, nincsenek letámadások, a támadásépítés pedig finoman szólva is körülményes. Csiga lassúsággal passzolgatják át a labdát a pálya jobb oldaláról a bal szélre – teszik mindezt 25-30 méterre a kaputól. És nem a New Saints védekezik jól.
A középcsatárt nem sikerül megjátszani, csak a véletlen műve, mikor kerül helyzetbe. Erre lehet azt mondani, hogy Ivanovszki kvalitásai nem egy lapon említendők az azóta a Legiába szerződő Nikolicéval – de gyakorlatilag teljesen mindegy ki álldogál a walesi védők mellett labdára várva. Ivanovszki mellesleg még el is mozgott és próbált megjátszható maradni, de helyzete így is csak egy adódott. Az egész Vidi alig tudott többet felmutatni. Az első játékrészben akadt nagyjából három nagy helyzetük, a gól azonban rendre elmaradt. Ennek füttyszó lett a jutalma a nézők részéről, no meg alkalmanként még a már említett Lengyelországban légióskodó Nikolicról is megemlékeztek, hátha… A második félidő aztán egy sokkal pörgősebb Vidit hozott. Róluk már el lehetett hinni, hogy gólt akarnak rúgni. Trebotic jócskán aktivizálta magát és ez meg is látszott a támadó játékon. Erősítésképp pedig még Kovács István is beállt, vagyis volt esély.
A tudásbeli különbség azonban nem akart megmutatkozni. Lassú, körülményes és statikus volt a Videoton, ami sztárokat csinált a lelkesen rohangáló, itt-ott figyelmetlen walesiekből. A 61. percben majdnem a vezetést is megszerezték, de Szolnoki a gólvonalról biztosított. A kimaradt helyzet után aztán nagy megtorpanás következett. A Vidi visszavett (miből?) a félidő eleji lendületből és gyönyörűen tartotta a 0-0-t. Casoni csapata mondhatni kiherélte a tavaly még nagyszerűen működő támadójátékot, amiből most alig maradt valami. A hajrára belelkesültek a walesiek, akiknek jönniük kellett, hiszen 0-0-al kiesnének a BL-ből. Ha nem is nagy elánnal, de jöttek és nem is távoztak üres kézzel: a 78. percben Williams érkezett középen a bejövő labdára, amivel már 1-0-ra vezetett is a The New Saints. A meglehetősen kínos helyzet rákésztette a magyarokat a támadásra, de ami nem megy, azt nem kéne erőltetni. Most viszont nem volt más választás. Menni kellett előre, de az ideges fehérváriak pontatlanok voltak. A végsőnek vélt végjátékban akadtak vidi lehetőségek, gól azonban nem született – Kovács passzából Gyurcsó pedig majdnem betalált a 92. percben, de a vége 0-1 maradt. Jöhetett a hosszabbítás.
A kétszer 15 perc nem sok izgalmat, még kevesebb futballt hozott. Folytatódott az a siralmas várakozás, ami korábban 90 percen keresztül tartott. A Videoton kerülgette, nézegette, fontolgatta, de csak nem szánta rá magát a sietségre, a támadásra. Az eredményt végül nem is a nagy vállalkozószellem, hanem a vendégek nemes gesztusa hozta meg: voltak olyan kedvesek, hogy a hosszabbítás második félidejében elfelejtettek védekezni, amit az épp arra járó Gyurcsó Ádám hálált meg. Az ő góljával összesítésben már 2-1-re ment a Videoton, vagyis gyakorlatilag eldőlt a párharc. Az eredmény már nem is változott. Botrányos teljesítménnyel ugyan, de végül továbbment a Vidi, de ez a meccs bizony fontos kérdésekre világított rá. Hogy mit szeretne megalkotni a Vidi kispadján Casoni az most sem derült ki, de hogy halvány jele sincs a gyakorlatban az biztos. A csapat támadási analfabéta, a hétvégén pedig a Haladás lesz az ellenfél – Mészöly Géza csapata jelenleg a találkozó esélyesének tűnik. Egy hét múlva a BATE lesz az ellenfél – kíváncsian várjuk, mit találnak ki addig a fehérváriak.
Videoton – The New Saints 1-1
G.: Williams (78.), Gyurcsó (107.)
Baranyai Balázs
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
A “vörös ördögök” egyik, ha nem a legjobba a mostani szezonban…
A Dortmund ismét kölcsön adta Sebastien Hallert, a PSG a Napoli támadójára csapna le
A közelmúltban páratlan segítséget nyújtott…
A szezon első felét a spanyol bajnokságban töltötte
Kétéves szerződést írt alá…
Javában zajlanak az egyeztetések…
Akár már januárban hajlandóak lennének kifizetni a nápolyi klub által kért vételárat…
A 2024/25-ös idényben már 16 gólt szerzett a skót együttes játékosa…
18 millió eurót fizettek érte!
A címvédő kétségbeesetten keresi a fejlődés lehetőségét…
Ehhez azonban a Mallorca és az FC Barcelona csapatát is le kell győznie a madridiaknak…
Majdnem két év szünet után vállalt ismét állást!
Az elmúlt éveket Brazíliában töltötte…