OTP Bank Liga: Lila-mámor Angyalföldön
A hirtelen beköszöntő vihar sem szegte kedvét az Újpestnek, amely sorozatban kilencedik meccsén maradt veretlen, míg Grúz Tamást az ág is húzza.

Mindkét csapat motiváltan kezdte az összecsapást, amelyet 4500 néző tekintett meg a helyszínen. Hogy a vihar mennyire befolyásolta a játékosokat, eleinte nem lehetett panasz a teljesítményre, pedig a hirtelen jött zuhé olyannyira feláztatta a Vasas-stadion gyepét, hogy olykor kész művészet volt talpon maradni, ehhez képest jó iramú első félidőt láthattak a kilátogató szurkolók.

A Vasas valamivel aktívabban kezdett, többször is eljutottak a IV. kerületiek tizenhatosáig, ám a Mohl Dávid vezérelte védelmen már nem tudtak kifogni. Nem úgy a másik kapu előtt az újpestiek. Egy remek beadást követően éppen a nyári szerzemény fejelt Nagy Gergely kapujába, de nem sokáig tartott az öröm, lévén az exújpesti Remili még a szünet előtt egyenlített. Ráadásul a vendégek elveszítették Forró Gyulát és Filkor Attilát, akiket sérülés miatt volt kénytelen lecserélni Vignjevic mester, de ez sem látszott a szünet után. Az Újpest magához ragadta a kezdeményezést, és bár a piros-kékek bevetették rutinos játékosaikat, a második játékrész elején előbb Sallói Dániel, majd Bojan Sankovic iratkozott fel a gólszerzők közé – ki más, mint Asmir Suljic asszisztjai után. Utóbbi ráadásul olyan szerencsésen ért labdába, hogy az Grúz Tamás lábát is érintve pattant a kapuba. A korábbi ferencvárosi védő így elmondhatja magáról, hogy elég pechesen indult a szezonja: öngól Miskolcon, fél-öngól hazai környezetben. Ilyenre utoljára Gyepes Gábor volt képes még 2004 őszén. Közelebb férkőzhetett volna a Vasas, ám Lázok kihagyott egy tizenegyest, így a Paks színeiben nyújtott teljesítményét ezúttal nem tudta megismételni az újpestiek ellen. A lilák így felléptek a dobogóra, ámde kora este le is szorulhatnak onnan. A Vasas ezúttal nem volt komoly ellenfele a szomszédoknak, már csak azért sem, merthogy Tomislav Pajovic kiállítása miatt emberhátrányban kellett befejezniük az összecsapást.

Vasas – Újpest 1-3 (1-1)
Illovszky stadion, 4500 néző, vezette: Vad II. István (Király Krisztián, Georgiou Theodoros – Huszár Balázs)
Vasas: Nagy G. – Osváth A., Grúz, Pajovic, Hangya Sz. – Vida M. (Adamovic, 54.), Czvitkovics P. (Bori G., 54.) – Berecz Zs., Lázok J., Remili – Novák Cs. (Kenesei K., 65.)
Újpest: Balajcza Sz. – Heris, Forró (Bardhi, 39.), Mohl D., Nagy G. – Balogh B., Sankovic – K. Hazard (Tóth P., 89.), Filkor A. (Perovic, 9.), Suljic – Sallói D.
g.: Remili (41.) ill.: Mohl D. (30.), Sallói D. (52.), Sankovic (59.)
s.: Grúz (63.), Hangya Sz. (90+1.) ill.: Heris (33.), Sankovic (80.)
kiállítva: Pajovic (76.)
Gavalovits Sándor