Az olasz mester a ma esti Copa del Rey mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
Hamar a tartalékok közé került…
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Eddig nem túl meggyőző az Arsenal együttese az angol bajnokság, vagyis a Premier League 2015-16-os idényében. A londoniak egy-egy vereségen és győzelmen vannak túl. A szakértők szerint a hiba, a védelem visszafogott teljesítményében keresendő.
Sokan gondolják úgy, hogy az ősi rivális Chelsea-től hiba volt kapust venni, ráadásul a kezdőcsapatba. Petr Cech bár valóban a világ egyik legjobbja, egyelőre mintha nem igazán találná az összhangot az előtte szorgoskodó védelemmel. Ennek eredményeként eddig a két bajnokin egyaránt kapott gólt, a cseh válogatott portás.
A szemmel látható zavaros helyzet ellenére mégis kiáll kollégája mellett a védelem vezére, Per Mertesacker is, aki szerint nagyon is jól megérti magát Cech a kollégákkal, bár még van hová fejlődniük:
„Néha tovább tart megismerni egy kapust, mint gondolnánk. Kölcsönhatásban kell lenni a kapussal már az elején is, hogy versenyképesek lehessünk a Premier League-ben. Petr jött, és már a kezdetek óta kölcsönösen megértjük egymást: jól kommunikál, és könnyen érthetően, de ezeken a dolgokon továbbra is dolgoznunk kell. Beszélnie kell a védőivel, és ez nagy felelősség. Ő elég tapasztalt ahhoz, hogy tudja, ha gond van. A hibák megtörténhetnek, de az érzésem, hogy felülkerekedünk majd rajtuk.” – fogadkozott, a világbajnok német védő.
Balogh József
Az olasz mester a ma esti Copa del Rey mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
Hamar a tartalékok közé került…
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
A több játéklehetőség reményében vált…
Hazáján belül váltott csapatot…
Roppant mód elégedettek a munkájával…
Az Athletic Bilbao szó szerint ‘hajnalig húzta’ saját mérkőzését…