A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Pénteken, azaz ma este elrajtol a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2015/2016-os szezonja! Jó meccsel indul majd az új évad, de a Barca rögtön egy olyan rangadóval kezd, mely zsinórban már a harmadik lesz a címvédő és baszk ellenfele számára!
Olyan csapatok alkotják a La Liga 2015/2016-os szezonjának 20 fős mezőnyét, amelyek mindegyike oszlopos tagja a pontvadászatnak, vagy éppen már megjárta az élvonalt többször is, tehát újonc klub most nincs a bajnokságban. Ennek ellenére, vagy pont ezért is jó kis szezonra lehet számítani, és talán benne lehet a pakliban, hogy még nagyobb lesz és többcsapatos a bajnoki címért való küzdelem.
Az új szezon első meccsén a Málaga az Európa Liga-győztes Sevillát látja vendégül. Az andalúziai gárda nem tűnik gyengébbnek Bacca nélkül sem, elég, ha csak arra gondolunk, mit mutatott fel Unai Emery csapata az UEFA Szuperkupa meccsen, amikor a Barca ellen 4-1-ről felállva 4-4-re mentette a meccset a rendes játékidőben. A Málaga sem rossz csapat, és az utóbbi években egyre feljebb értek a tabellán, és megfordultak már a Bajnokok Ligájában is, ugyanakkor tavaly “csak” a kilencedikek lettek a spanyol pontversenyben. Mindenesetre jó meccsre lehet kilátás, ami támadófociban fog vélhetően bővelkedni.
Szombaton négy bajnoki kerül sor Spanyolországban, és ezen mérkőzéseket 3 különböző időpontban bonyolítja le a szövetség. Az Espanyol – Getafe, valamint a Deportivo La Coruna – Real Sociedad találkozókat egy időben rendezik meg. Előbbi egy barcelonai-madridi csata lesz, s a kisebb katalán gárda az elmúlt idényben bentmaradásért küzdő fővárosi csapatot látja vendégül. Tippelni nehéz lenne a meccs végkimenetelét illetően, de az biztos, a Getafe jóval többre is képes lehet, mint a múlt szezonban volt. A Depor sem szerepelt túl rózsásan a 2014/2015-ös idényben, de nem szabad leírni a csapatot, ahogy a Sociedadot sem, pedig a baszkok teljesítménye sem volt a legjobb a múlt idényben, viszont az utóbbi években tudott nagyot dobbantani a csapat.
Fél 9-től a fővárosi Atlético otthonában kerül sor az egyik feljutó vendégszereplésére. A Las Palmas csapata látogat a Diego Simeone által irányított Matracosokhoz. A meccs esélyese a hazai gárda, így a teher sem nagy a vendégek vállán, ilyenkor még inkább összejöhet egy meglepetés, de ezt aligha akarja a nem is olyan rég még bajnoki címet ünnepelt együttes.
A nap zárótalálkozója 22:30-tól a Rayo Vallecano – Valencia párharc lesz. A vendégek mellett szól a papírforma, sőt a BL-ben is jól ment hét közben a Play-Off párharc odavágóján a valenciai klubnak az AS Monaco ellen. Dinamikus mérkőzést lehet várni a szombati záráson.
A hét utolsó, de a bajnoki kör utolsó előtti napján nem lesz hiány meccsekből. Vasárnap is négy találkozót rendeznek meg a spanyol élvonalban, s pályán lesz a címvédő Barca, valamint a Királyi Gárda is. A nap első találkozója 18:30-kor kezdődik, amikor is újfent Baszkföldön lép pályára a Barcelona. A Spanyol Szuperkupa első felvonásán itt méretes verésbe (4-0) futott bele a címvédő, és egyébként is rangadónak lehet tekinteni a találkozót. Messiéknek itt a lehetőség arra, hogy visszavágjanak, de bármely csapatnak jót tenne egy jó rajt egy ilyen nívós találkozón. Nem verhetetlen a katalán klub sem, ezt jól tudják a Bilbaónál, és bőven meríthetnek erőt Adurízék a Szuperkupa meccsekből.
A Sporting Gijón is mint újbóli élvonalbeli szereplő kezdi meg az új szezont, ráadásul nem kis fába vághatja a fejszéjét a csapat, hiszen a Real Madrid ellen kell megkezdeniük a szereplést. Természetesen a hazaiak számára nem a Real legyőzése lehet az irányadó, de a pakliban bármi benne lehet, igaz, Ronaldóék sima sikere lenne az, amin senki sem lepődhetne meg.
A Levante – Celta Vigo és a Real Betis – Villarreal találkozókkal zárul a vasárnapi játéknap. Mindkét mérkőzést 22:30-as kezdéssel rendezik meg. Az elmúlt bajnokság végére a Celta jól felkapaszkodott a tabella első negyedébe, míg a Levante kicsit a hátsó szekció közelében ragadt. Mindkét együttes képes jó teljesítményt nyújtani, akár hosszan tartóan is, és egy igencsak háromesélyes találkozó is kikerekedhet ebből a párosításból. A Villarreal a feljutó Betis otthonába vándorol, hogy megkezdje az új bajnoki szezont. A Sárga Tengeralattjáró jól lubickolt az Európa Liga tengerében az elmúlt szezonban, és tudhatjuk, hogy egy olyan csapatról van szó, mellyel már évről-évre legalább az első öt-hat között kell számolni. Az ellenfél vélhetően meglepné a liga oszlopos tagját, de a tisztes helytállás sem lenne szégyen.
A bajnoki nyitóforduló hétfői zárására 20:30-tól kerül sor. Ekkor a Granada az Eibar csapatát fogadja. Két a kiesés szakadékának torkában állt csapat vehet jó rajtot egymás elleni meccsükön az első körben.
Péntek
20:30 Málaga – Sevilla (Sport 1)
Szombat
18:30 Espanyol – Getafe (Sport 2)
18:30 Deportivo La Coruna – Real Sociedad
20:30 Atlético Madrid – Las Palmas (Sport 2)
22:30 Rayo Vallecano – Valencia (Sport 2)
Vasárnap
18:30 Athletic Bilbao – Barcelona (Sport 1)
20:30 Sporting Gijon – Real Madrid (Sport 1)
22:30 Levante – Celta Vigo
22:30 Real Betis – Villarreal (Sport 1)
Hétfő
20:30 Granada – Eibar
Nagy Dávid
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…