A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Mozgalmas első hetet zárt a Serie A, ahol a nagyok botlottak, az újoncok kikaptak és több érdekességet is felfedezhettünk, mint például a Fiorentina nagyon könnyed győzelmét. Lássuk is tehát mi történt az olasz bajnokság első körében!
Kezdjük is mindjárt a forduló rangadójával, Fiorentina – Milan. Az, hogy a firenzeiek győztek, nem volt komoly meglepetés, mert inkább ők volt az esélyesek, de a siker magabiztossága már jóval meglepőbb volt. Paulo Sousáról tudni lehetett, hogy a védekezést rendbe fogja rakni, azonban a támadójáték is kifejezetten pofásnak mondható. Több rövid passzos, egyérintős támadással a hazaiak teljesen szétcincálták a Milan védelmét, a kiállítás is egy ilyen után született, ugyanakkor azt hozzá kell tenni, hogy Kalinic eléggé rájátszott az esetre. Már egyenlő létszámnál is a Fiorentina volt a jobb egyértelműen (gondoljunk csak Kalinic ziccerére), de innentől tényleg semmi esélye nem maradt a Rossonerinek. Hondát le kellett hozni, hogy stabilizálják a védelmet, ezzel pedig teljesen eltűnt az összeköttetés a középpálya és a csatárok között, erről elég sokat elmond, hogy a mind a 90 percet pályán töltő Luiz Adriano összesen 15-ször ért labdába. Egészen döbbenetes szám.
A kreativitás teljes hiányát meg lehetett figyelni a milánóiakon, ezen akkor tudnának változtatni, ha Bonaventura több támadófeladatot kapna, vagy ha igazolnának valakit. Balotelli érkezése annyiban jót tehet a csapatnak, hogy ő sokkal hatékonyabban meg tudja tartani a labdát elöl, mint Bacca vagy Adriano, de az egy másik kérdés, hogy mennyire működne jól ebben a kétcsatáros rendszerben, amit Mihajlovic kitalált. Temetni még azért nem kell a csapatot, viszont az látszik, hogy rangadókon ennél sokkal több kell majd.
Ami a Violát illeti, ez egy nagyon biztató kezdés volt, szemre is tetszetős hatékony támadójátékkal, bár mindkét góljukat rögzített szituációkból szerezték. Sousa bemutatkozása Mihajlovicéval ellentétben tökéletesre sikerült, a Valero-Badelj-Ilicic középpálya pedig egyszerre ad stabilitást a védelemnek és biztosít megfelelő kreativitást elöl. Nem szabad még szó nélkül elmenni a remekül futballozó Gilberto mellett sem. Bejátszotta az egész jobb oldalt, védekezésben és támadásban is egyaránt kiválónak bizonyult, az idő el fogja dönteni, hogy ez csak pillanatnyi fellángolás volt-e, vagy hatalmasat fogott vele a Fiorentina.
A forduló meglepetését is szemügyre vesszük, ugyanis valószínűleg még a legelvakultabb Udinese szurkolók sem számítottak arra, hogy elhozzák mindhárom pontot a Juventus stadionjából. Frusztráló meccs volt ez a címvédő számára, hiszen hiába dolgoztak ki rengeteg helyzetet, a befejezésbe mindig hiba csúszott. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy Karnezis halmozta volna a bravúrokat, vagy nem találták el a kaput a hazaiak, vagy erőtlen volt a próbálkozás és a kapus könnyen hárított. Mandzukic szerepe lesz még érdekes, az ő fejjátékát kár lenne elpazarolni, ez viszont a tavalyinál jóval több beadást és erősebb széljátékot feltételez, ami klasszikus szélsők nélkül nehéz lesz. Talán pont ennek az orvoslására érkezik Cuadrado?
A többi meccsről röviden, az Inter hatalmasat foghat Joveticcsel, ő magának is meg tudja csinálni a helyzeteket, valamint Icardit is ki tudja szolgálni, komoly erősítés lehet Palacio helyén. A Sassuolóról már tavaly is azt hittük, hogy odaérhet az EL-helyek valamelyikére, erre pedig idén már tényleg reális esélyük van. A támadóikat a Napoli mondjuk engedte kibontakozni, a védekezéssel nagyon komoly gondjai vannak egyelőre Sarri csapatának. A Roma sok helyzetet elpackázva ikszelt Veronában, de városi riválisa hozta a kötelezőt, még ha a végén kicsit veszélyben is forgott a három pont sorsa, valószínűsíthető, hogy mindkét fővárosi eléggé elöl fog végezni a tabellán. A Sampdoria simán földbe döngölte az újonc Carpit, tavaly eléggé kétarcú volt a csapat, meglátjuk, hogy most tudnak-e szakítani ezzel, vagy csak szimplán jó napot fogtak ki (a Vojvodina ellen meg nagyon rosszat). Az Empoli nehéz idény elé néz, a második szezon szokott problémákat okozni, a Chievo pedig talán idén könnyebben is elkerülheti a kiesést, mert erősebb keretük van. A Torino a Baselli-Avelar kettőssel nagyot foghat, náluk is lehet érezni, hogy jó szezont futhatnak, míg a Palermóra nagyjából ugyanaz igaz, mint az Empolira, csak ők győzelemmel kezdtek. A Genoa elég hektikus, sosem lehet tudni, hogy mire számíthatunk tőlük, de onnan is elmentek a tavalyi siker legfőbb kovácsai, ezért némi visszaesés várható.
A hét gólja: Egyértelműen Marcos Alonnsóé, fantasztikus szabadrúgása akár a szezon gólja is lehet.
https://www.youtube.com/watch?v=Gk_RlI4cjnM
A hét jelenete szintén erről a találkozóról származik, Sinisa Mihajlovic felcsapott gyepmesternek az Artemio Franchiban.
https://www.youtube.com/watch?v=eE-Gyx_m2OY
Jövő héten Roma-Juventus, amire már most összefut a nyál a szánkban, bajnoki rangadó lesz.
Tereh Balázs
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…