Az olasz mester a ma esti Copa del Rey mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
Hamar a tartalékok közé került…
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Az ágyúsok mindenképpen szerettek volna egy másik csatárt Giroud mellé, de túl sokáig vártak, így nem jöhetett össze az üzlet.
Az Arsenal francia mestere, Arsene Wenger az átigazolási piac utolsó előtti napján szerette volna megszerezni a Juventus új igazolását, Simeone Zazát, aki nem érzi jól magát a zebráknál, ugyanis többen is előtte állnak a sorban, így leginkább csereként számol vele Allegri mester. Az olasz gárda azonban túl adott volna rajta egyébként, de már nem lett volna ideje olyan játékos után nézni, akivel pótolni tudták volna. Zaza két esztendőt töltött el a Sassuolóban, ez idő alatt 69 mérkőzésen 21 gólig jutott, de nem csak góljaival, hanem remek mezőnyjátékával is felhívta magára a figyelmet, ami a Juvéhoz repítette őt. Az ágyúsoknál sokan ellenezték ezt a transzfert, ugyanis szerintük csapaton belül is megtudják oldani ezt a kérdést, ezek az illetékesek most megnyugodhatnak, nem dobtak ki érte rengeteg pénzt.
Szajevics Patrik
Az olasz mester a ma esti Copa del Rey mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
Hamar a tartalékok közé került…
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
A több játéklehetőség reményében vált…
Hazáján belül váltott csapatot…
Roppant mód elégedettek a munkájával…
Az Athletic Bilbao szó szerint ‘hajnalig húzta’ saját mérkőzését…