Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
Juhász Rolandot tegnap idő előtt le kellett cserélni a románok ellen. A védő kihagyni kényszerül az Észak-Írország elleni fontos találkozót.
Juhász Roland alapembere a magyar válogatottnak, ennek megfelelően tegnap is a kezdőben kapott helyet Románia ellen. Azonban a találkozó elején egy összecsapásnál kiújult a korábbi sérülése, így cserére kényszerült. Szerencsére a helyére beszálló Guzmics Richárd is tökéletesen oldotta meg a feladatát, így kapott gól nélkül sikerült lehozni a találkozót. Juhász kidőlése miatt minden bizonnyal így Belfastban is a Kádár-Guzmics középső bekkpáros kap majd szerepet.
Juhász a következőképp nyilatkozott a találkozó után: “Sajnos biztos, hogy hétfőn nem léphetek pályára Belfastban, el sem utazom a válogatottal Észak-Írországba. Körülbelül 6 hónapja, hogy mérkőzésről mérkőzésre hozom magam rendbe, itt az ideje, hogy tényleg kipihenjem magam. Véget kell vetni annak az időszaknak, hogy fájdalomcsillapítóval lépjek pályára. Hasonló a sérülésem, mint amit a Fradi elleni kupadöntőben szereztem, bízom benne, hogy ezúttal sem komoly a baj. Fontos, hogy az eszemre hallgassak, és bármennyire is pályára szeretnék lépni, most azt tartsam szem előtt, hogy teljesen kipihenjem magam. A játékunkat az jellemezte, mint eddig, szervezett védekezésből léptünk előre. Külön gratulálok Guzmics Ricsinek, nagyon jól szállt be a mérkőzésbe. Biztos nagy nyomás volt rajta, de bebizonyította, miért is tagja a válogatottnak. Remélem hétfőn is hasonlóan szervezett lesz a védekezésünk, de ezúttal jönnek már a magyar gólok is.”
A magyar válogatott Észak-Írország elleni találkozójára hétfőn 20:45-től kerül sor Belfastban. Juhászon kívül biztos nem léphet pályára sárga lapok miatt Tőzsér Dániel, jó hír viszont, hogy a hasonló okok miatt a románok elleni találkozót kihagyni kényszerülő Gera Zoltán újra a válogatott rendelkezésére áll majd.
Munkácsi Ádám
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
A több játéklehetőség reményében vált…
Hazáján belül váltott csapatot…
Roppant mód elégedettek a munkájával…
Az Athletic Bilbao szó szerint ‘hajnalig húzta’ saját mérkőzését…
Túl vagyunk a szezon felén az angol harmadosztályban…
Európába is csábították…