Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A Porto egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban…
16 különböző csapatnál fordult meg az elmúlt két évtized alatt…
Nem indul jól Graham Potter londoni karrierje, újabb játékost kell nélkülöznie
Xavi Simons duplázni tudott a mérkőzésen…
A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) hatodik, zirci fordulóját követően a ferencvárosi Németh Gábor kvalifikálta magát a januári, argentin világbajnokságra. A bajnoki fordulón a korábbi szlovák válogatott Jan Kozák is részt vett.
A zirci Forest Hills Golf Clubban vasárnap tartották a nyolc állomásból álló FOB hatodik körét, ahol Németh Gábor pályacsúcsot állított fel. Ugyan nem hivatalos versenyen már 61-et is rúgott pont ő, most a bajnoki forduló alkalmával 64-ig jutott, aminél senki nem produkált jobbat. A végelszámolásnál a hat legjobb eredmény számít, ami alapján a felnőtt férfi kategóriából Németh Gábor biztosan kvalifikálta magát a januári vb-re.
“Fújt a szél, ezt megszokhattuk már, mindenkit hátráltatott, de egyben sokszor segített is. Úgy látom, akár hatvan alá is lehet menni a jövőben. A szervezők még élvezetesebbé tették a pályát azzal, hogy a múltkorihoz képest öt lyuk pozícióját máshová rakták – mondta a friss győztes (Németh Gábor), aki ugyan már régóta éllovasnak mondhatja magát a kategóriában, mégis most először tudott győzelemnek örülni. – Év elején rúgtam labdába először footgolf pályán, és az első jó eredmények hamar meghozták az étvágyat. Rendre par közelében tudtam végezni, a kiegyensúlyozott teljesítményem pedig ezt eredményezte. Míg a mezőnyben rendre voltak extra teljesítmények, amiket az adott játékosok nem tudtak megismételni, addig én nem végeztem hetediknél rosszabb helyen. De hiányzott már nagyon a győzelem. Most ez is megvan, ráadásul készülhetek az év eleji, dél-amerikai túrára, ami nagy megtiszteltetés. Még van két forduló, szeretnék újabb aranyérmeket, valamint lesz még három forduló a European FootGolf Trophy Touron (EFTT), ahol a cél, hogy pályarutint szerezzek idegen pályákon is.
A hétvégén abszolút kategóriában Németh mellett Podusil György és Bogár Krisztián fért fel a dobogóra. A felnőtt férfiaknál Németh, Bogár, Sain Antal volt a sorrend. A szenioroknál Podusil mögött Korolovszky György lett a második, Tajtyi Róbert a harmadik. A hölgyek közül most csak ketten álltak rajthoz, Major Ilonának jött ki jobban a lépés, Nagy Niki második lett. A legifjabbak versengését Zsuppán Donát nyerte, megelőzve Kiss Rolandot és Tajtyi Ákost.
Vasárnap rajthoz állt két szlovák versenyző is, köztük északi szomszédunk sportági nagykövete, a huszonötszörös válogatott, a korábbi West Bromwich futballista, Jan Kozák. – “Nagyon tetszett a pálya, csak a saját eredményemmel vagyok elégedetlen. A második kilenc szakaszra jöttem igazán csak bele. Sebaj, majd jövök októberben is, amikor a Torphy Tour érkezik Magyarországra” – fogadkozott Kozák.
“Fantasztikus pályát varázsoltak a Forest Hills munkatársai vasárnapra a footgolfosoknak – összegzett Gelencsér Gábor, a Magyar Footgolf Szövetség elnöke. – Mindenben segítőkészek voltak, még akkor is, mikor arra kértük őket, helyezzenek át öt lyukat, hogy még izgalmasabb legyen a játék. Külön köszönet a névadó szponzor Hungarian Golf Magazinnak és Kovács Titusznak, a golf clubnak, és az ott head próként dolgozó Gavin Irwinnek és segítőjének, Hideg Dánielnek, akik mindketten profi golfjátékosok.”
A nap eredményei ITT (Részletekért KATT) megtalálhatóak, a FOB-ról minden és az összetett állás IDE kattintva érhető el. A következő (utolsóelőtti) kört szeptember 20-án rendezik Kisorosziban, míg a nemzetközi mezőny október első hétvégéjén teszi tiszteletét a Magyar Golf Club gyepén az EFTT (szintén utolsóelőtti) tizenharmadik fordulójában. A FOB záró állomása is Kisoroszi, október 18-án.
magyarfootgolf.hu
Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A Porto egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban…
16 különböző csapatnál fordult meg az elmúlt két évtized alatt…
Nem indul jól Graham Potter londoni karrierje, újabb játékost kell nélkülöznie
Xavi Simons duplázni tudott a mérkőzésen…
Az edző nincs megelégedve a német támadó teljesítményével
Sorozatban 7. győzelmét aratta a bajnokságban Simone Inzaghi csapata!
“Nemcsak sportember, hanem igazi hazafi volt…”
Esélye sem volt a brémaiak hálóőrének a védésre…
A hercegségi együttes 2029 nyaráig szóló szerződést kötött vele!
Két élmezőnybeli rangadót rendeztek az idei első fordulóban…
Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…