A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
A spanyol bajnokság harmadik körében egy valami biztos volt: vagy a Bilbao, vagy a Getafe megszerzi idei első pontjait. Ez végül a hazaiaknak sikerült, a kékek pedig komoly bajban vannak.
Nagyon nehéz mérkőzés elé nézett a Getafe, hiszen az első két mérkőzésen kikaptak, most pedig a hírhedt San Mamesben kellett volna helytállniuk, amely köztudottan egy oroszlánbarlang. Egy olyan hely, amitől tartani kell nem csak a szurkolók, hanem az ott lévő futballisták miatt is. Erre bizonyíték lehet a spanyol szuperkupa két döntője, ahol a Bilbao rendesen meglepte a tavalyi bajnok Barcelonát és trófeával gyarapodott még a szezon kezdetet előtt. Rájuk nézve viszont nem túl hízelgő az idei első kettő bajnoki meccsük: bosszút állt rajtuk a Barcelona, illetve az Eibar is legyőzte őket, vagyis kettőből két vereség áll a nevük mellett. A Getafe szintén két zakóval startolt, így mindkét oldalon volt mit bizonyítani. Hazai pályán egyértelműen a piros-fehér csíkos Athletic volt a fő esélyes, plusz a keret erőssége is egyértelműen mellettük szólt. Ennek megfelelően hazai pályán erősen is kezdtek, aminek meg lett az eredménye. Épp hogy eltelt öt perc a találkozóból, amikor a Getafe kapusának, Guaitának már a kapuból kellett kiszednie a labdát. A baszk gólfelelős Aduriz emelkedett mindenkinél magasabbra és bólintott közvetlen közelről a hálóba – a spanyol kapus nem tudott közbeavatkozni.
A korai találat hamar megbénította a vendégeket, akiknek kellett nem kis idő, mire magukra találtak. Addig is a Bilbao csak járatta a labdát és lehetőség szerint támadott is, itt-ott néhány lehetőséget kialakítva. A 24. percben aztán meg is duplázták fölényüket, ám ehhez még csak helyzetbe sem kellett kerülniük. Susaeta beadása után Raul Garcia fejelt távolról, nagy ívben a kapura, Guaita pedig ismét tehetetlen volt. Az Atletico Madridból érkező középpályás tehát góllal köszön a csapat szurkolóinak, Guaita pedig már a másodikat kapta – Megyeri Balázs a kispadon ülte végig a találkozót. A második találat egy elválasztó pontot képezett, ugyanis innentől minden kicsit másként alakult. Nem törté össze magukat a hazaiak, idővel pedig azt is elhitték, hogy már zsebben van a meccs. A második félidőben már jóval aktívabb volt a Getafe, a Bilbao pedig takarék-üzemmódra kapcsolt. A kékek mindent megtettek amit csak tudtak, így a 70. percben gólnak örülhettek: Velazquez találata azt jelentette, hogy még nincs vége, kis szerencsével akár egy pont is összejöhet. Volt is helyzetük a vendégeknek, de idő közben a Bilbao is megemberelte magát – a 83. percben kihasználták a kitámadó Getafe szellős védekezését és Aduriz révén mindent eldöntöttek. A folytatásban már nem történt változás, így 3-1-el a Bilbao tartotta otthona három pontot. Ezzel a vereséggel a Getafe az egyetlen csapat a bajnokságban, amely pont nélkül várja a negyedik fordulót.
http://www.dailymotion.com/video/x36qafw_aritz-aduriz-1-0-athletic-bilbao-getafe-13-09-2015-hd_sport
http://www.dailymotion.com/video/x36qcu7_raul-garcia-goal-athletic-bilbao-2-0-getafe-primera-la-liga-bbva-13-9-2015_sport
http://www.dailymotion.com/video/x36ql49_emiliano-velazquez-goal-athletic-bilbao-2-1-getafe-primera-la-liga-bbva-13-9-2015_sport
http://www.dailymotion.com/video/x36qmye_aritz-aduriz-second-goal-athletic-bilbao-3-1-getafe-la-liga-13-09-2015-hd_sport
Athletic Bilbao – Getafe 3-1
G.: Aduriz (6., 83.), Raul Garcia (24.), Velazquez (70.)
Baranyai Balázs
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]