Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jürgen Klopp szövetségi kapitányként tér vissza?

Bár még nincs vége az EURO 2016 selejtezősorozatának, könnyen lehet, hogy még az év vége előtt szövetségi kapitányt váltanak a világbajnoki ezüstérmesnél. 

Kép forrása: gala.de  Jürgen Klopp kapitányként térhet vissza szabadságáról.

Kép forrása: gala.de
Jürgen Klopp kapitányként térhet vissza szabadságáról.

 

Kár lenne még temetni a holland nemzeti válogatottat, de nincsenek könnyű helyzetben Arjen Robbenék. A jövő évi Európa-bajnokság előtt még vár minimum két selejtezőmérkőzés a narancsmezesekre, de egyelőre nem nekik áll a zászló. Az A csoport negyedik helyén állnak jelenleg az előzetesen toronymagas csoportelsőnek kikiáltott hollandok, akiknél hiába váltotta Guus Hiddinket a kispadon addigi segítője, az egykori Ajax-védő, Danny Blind, a szigorú hátvéd sem tudott lendíteni nemzeti csapatán, két meccsből kettőt buktak el Huntelaarék: először hazai pályán Izlandtól kaptak ki 1-0-ra, majd Törökországban szaladtak bele egy sima 3-0-s zakóba. És így már nem csak lecsúsztak a negyedik helyre, de egyelőre minden előttük álló válogatottal szemben rosszabb a mérlegük, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy Csehország ellen javíthatnának az utolsó fordulóban, ha nyernek. (1-0 még jó eredmény, de ha a csehek is betalálnak, akkor legalább két gólnak kell lennie a különbségnek.) És még így sem biztos a helyük, még a pótselejtezőn sem. A sorsuk immáron nem a saját kezükben van.

És ha nem sikerülne a legutóbbi két világbajnokságon is érmet szerző hollandoknak kivívniuk a franciaországi részvételt 2016-ra, akkor könnyen lehet, hogy még az újév előtt búcsút vesznek Danny Blindtől a szövetségnél. A német és a holland lapok szerint is erősen inog alatta a kispad, és aligha lesz ideje egy új csapatot összerakni, abból kell gazdálkodnia, ami van, de az eredmények azonnal kellenek. A két meccsen mutatott játék, és 0-4-es gólarány nem tükrözi híven a hollandok erejét, de valahogy nem jön ki a lépés, hiába Sneijder, Robben (aki pont Izland ellen sérült meg újra) vagy éppen Memphis Depay. S, hogy ki lehet az utódja, a hírek szerint? A legutóbb a Borussia Dortmundnál dolgozó, az utolsó idényben igencsak feledhető produkciót mutató Jürgen Klopp. A Dortmundnál még mindig rajongásig imádott Klopp, a Ruhr-vidéki távozása óta szabadságát tölti, bár időközben több csapattal is hírbe hozták, de nem szakította meg pihenőjét senki kedvéért. Most könnyen elképzelhető, hogy egy ilyen ajánlatra nem tud majd nemet mondani, és visszatér a futballelitbe. Ráadásul megkapná azt is, amit Blind nem: időt. Az első perctől kezdve a saját csapatát építhetné, formálhatná, míg el nem éri a végleges formáját. De előbb ki kell várnia kollégája bukását. Talán már október végén…?

Demmel László