Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Kiállítás döntött a fordulózárón

A Sampdoria és a Bologna találkozott az olasz bajnokság 3. fordulójának zárómeccsén. Míg az egyik fél éppen a hullámvölgy tetején, addig a másik a hullámvölgy alján van. A találkozó után pedig csak még inkább tisztult a kép.

sampVSbologna001

Serie A – 3. forduló
Sampdoria – Bologna
A szegény nullapontos Bologna nagyon jól tartotta magát a találkozón, ám a Sampdoria végül a hajrában felül tudott kerekedni a vendégeken. Természetesen a genovaiak sikeréhez az is kellett, az addig nagyon is kiegyenlített meccsen, hogy a játékvezető kiállítsa a még az első félidőben csereként (Emanule Giaccherini helyére) beállt Luca Rizzot. Utóbbi egyébként éppen a Samptól érkezett kölcsönbe.
A három pontot végül a válogatott páros, Éder és Roberto Soriano szerezte meg, egy-egy góljával.
Végeredmény: 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Eder (75. perc), Soriano (79.)

A Serie A állása, három fordulót követően:

seriea20150915

A góllövőlista élmezőnye:

eredmenyek.com

eredmenyek.com

Balogh József