Erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán!
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A Barcelona elnöke Sandro Rosell a RAC-1-nek tett nyilatkozata szerint a Manchester City több katalán játékos iránt is élénken érdeklődött, sőt a polgárok képviselői nem csak tiszta úton próbáltak eljárni: “Klubunk különböző szintjein tisztességtelenül jártak el, de működésük eredménytelen maradt, mivel az emberek jól érzik magukat itt, hiszen egy fantasztikus közösséghez tartoznak. Voltak megkeresések, de innen nem visznek el senkit.” – állítja Rosell.
Név szerint Valdés, Villa és Busquets neve került szóba. Villa esetleges távozása kapcsán felvetődött Neymar várható érkezése is, ugyanis egyesek szerint a Barca költségvetésében van egy 10 millió eurós összeg elkülönítve, amit a brazil csatárért fizetendő előleg. A kérdésről a granátvörös-kékek elnöke ködösen fogalmazott: “Számunkra fontos az átláthatóság, ami jó és szükséges, de nem szeretnénk minden lépésünket elmagyarázni a vetélytársainknak, így vannak dolgok amikre jobb, ha nem válaszolok.”
Pintér Ákos
Erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán!
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…