Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zaragoza-Sevilla: A vendégek lehetnek boldogabbak!

Pintér Ádám a kispadon kapott helyet a Spanyol kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, Zaragoza csapata a Sevillát fogadta. A párharc esélyese a vendég Sevilla, a gól nélküli döntetlen nekik kedvezhet, bár nem elképzelhetetlen, hogy Pintérék idegenben harcolják ki a továbbjutást.

Mindkét csapat a 4:2:3:1-es alapfelállást választotta, ami a vendégeknél érthető, a hazaiaknál kissé furcsa, hogy védekező felfogásban játszottak. Döntetlent egyébként hat évvel ezelőtt játszottak egymással, tapogatózással indult a mérkőzés, igazán egyik csapat sem merte felvállalni a nyílt sisakos támadó futballt, a félidő derekán adódtak helyzetek mindkét kapu előterében, gólt azonban egyikük sem szerzett. Egy-egy sárgalap mindkét oldalon, Gonzalest, és Jesus Navast kellett figyelmeztetni,- Az első félidőben jól szűrte meg a vendégtámadásokat Movilla- Apono kettős a középpályán hazai részről, a másik oldalon Negredo és Rakitic játszott agilisan. Az 58. percben Reyes lőtt kapura, amit blokkoltak a Zaragoza védői, három perccel később Helder Potiga próbálkozott hasonlóval, az eredmény azonban nem változott. A 76. percben Negredo helyzeténél kevés hiányzott a gólhoz vendég részről, majd Rakitic két pontrúgása jelentett veszélyt a kapura, de most sem örülhettek a sevillaiak. Összességében jobban játszott a vendég gárda talán elmondható, hogy annyit adtak ki magukból, amennyit kellett a mai estén, a visszavágón más lehet a helyzet, semleges nézőként csakis ebben reménykedhetünk.

Zaragoza – Sevilla 0:0

Cserenkó Szabolcs