Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: túlórában jutott a legjobb négy közé a Roma

Firenzében találkozott egymással a helyi Fiorentina, és az AS Roma csapata. Az olasz kupa nyolcad döntőjének győztese pedig már az elődöntőben érezheti magát.

A nap folyamán egy csapat, az Internazionale már biztosította helyét a négy között. A milánói kék-feketék a Bolognát búcsúztatták, szintén hosszabbításos, ám gól gazdag csatában.

Az esti mérkőzésen a fővárosi Farkasok látogattak a firenzei Artemio Franchi Stadionba. A korábbi Roma játékos, most már edző, Vincenzo Montella által vezetett hazaiak nem várhatták túl magabiztosan a találkozót. A Lilák elvesztették eddigi két idei bajnokijukat, igaz ebben a rómaiak se állnak jobban. Hiszen Zeman mesterék is két zakót szenvedtek el idáig januárban.

A Roma utoljára majdnem 3 éve tudott nyerni a Fiorentina otthonában. Akkor 0-1 lett a végeredmény, ahogy most is. A szerda esti mérkőzés azonban most hosszabbításba torkollott. A meglehetősen tüzesen alakult rangadón a 97. percben szerzett Mattia Destro gól döntött végül. A 120. perc végére a csapatok gazdagodtak még egy-egy azonnali piros lappal is, ami már aligha rontott sokat, amúgy sem túl ,,baráti” statisztikán. A játékvezető 11 sárga lapot osztott ki, ebből a vendégek játékosa, a brazil Rodrigo Taddei kettő is begyűjtött, így Ő ,,már” a 117. minutumban mehetett zuhanyozni.

A végül nagy harcban, de kiérdemelten továbblépő Roma a februári elődöntőben az Inter-rel találkozik.

Coppa Italia – negyeddöntő
Fiorentina – AS Roma 0-1 (0-0) (hosszabbítás után)
Gólszerző: Destro (117. perc)

Internazionale – Bologna 3-2 (2-2) (hosszabbítás után)
Gólszerzők: Gurain (34. perc), Palacio (77.), Ranocchia (120.), illetve Diamanti (80.), Gabbiadini (84.)

Szerző: Balogh József