Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Videoton. További három évig biztosan Székesfehérváron futballozik Alvaro Brachi. A piros-kékek jobbhátvédje 2016-ig meghosszabbította szerződését.
Diósgyőr. Egy évvel, 2014. június 30-ig meghosszabbították L’Imam Seydi kontraktusát. Ennek ellenére tavasszal nem biztos, hogy a miskolciaknál szerepel. Mindkét fél hajlik a kölcsönadásra.
Pécs. Balogh Béla már a csapattal edzett, ám még az ismert okok – a baranyaiakat kizárták az átigazolásokból – nem írta alá a szerződését. Többen is bekapcsolódtak ugyanakkor a pécsiek felkészülésébe. Koller Krisztián és Marko Bjelanovic, valamint Birtalan Botond is. Ők hárman játszottak a tegnapi Kozármisleny ellen 3-0-ra megnyert felkészülési találkozón. Ugyanakkor rengeteg sérült nehezíti Márton Gábor munkáját: Sánta András és Dibusz Dénes, Wittrédi Dávid, Alekszandar Sztojmirovics, Eke Uzoma és Jean Baptiste Akassou is maródi. Harsányi Zoltán betegsége miatt Szlovákiában kezelteti magát. Menedzsere szerint legközelebb a játékos szerződésének felbontása miatt utaznak vissza Pécsre.
Kecskemét. A hondurasi válogatott Luis Ramos visszatért Debrecenbe, ám elképzelhető, hogy újra lila-fehérben láthatjuk tavasszal, amennyiben a Loki kölcsönadja a középpályást a Kecskemétnek.
Győr., Paks. Mindkét zöld-fehér együttes szeretné megszerezni Lencse László játékjogát, ám a támadó még nem döntött. A paksiakkal kapcsoaltos hír,hogy a szezon végén lejáró szerződését szívesen meghosszabbítaná Szivics Tomiszlav.
Gavalovits Sándor
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…