Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Megverték a bajnokot – videóval

A hetedik fordulóban egy sérülésektől megtizedelt Barcelona látogatott a szezont eléggé gyengén kezdő Sevilla otthonába, aminek nem lehetett más a vége, mint egy szoros összecsapás.

Kép: www.as.com

Kép: www.as.com

A rengeteg hiányzó nagyban megnehezítette a címvédő dolgát: miután Iniesta is kiesett, a középpályán szinte tarthatatlanná vált a helyzet, ahogy a védelemben is óriási bajok voltak. Ennek megfelelően egy “fapados” Barcelona állt ki a Pizjuan Stadionban. Éppen hogy csak sikerült valahogy összehebregálni tizenegy embert, a cserepadon viszont olyanok üldögéltek, mint Gumbau, Camara vagy Pereira. A játék képe sem volt hízelgő a vendégekre nézve. A sevillai játékosokat ösztönözte a kialakult helyzet és kettőzött erővel támadtak hazai pályán. A Barcelona nem tudta sokat birtokolni a labdát és inkább a gyors kontratámadásokra építettek – ez nem fekszik nekik. Neymar és Suarez olykor ugyan tudott tüzelni, de a gólhoz sokkal közelebb álltak a túloldalon, ahol a visszatérő Claudio Bravónak kellett többször is bravúrral hárítania. Az első félidő legnagyobb helyzete viszont mégsem a vendég kapu előtt maradt ki, hanem a túloldalon: Neymar szabadrúgása után a labda a kapufáról a vetődő Rico kapusra pattant, majd onnan végiggurult a gólvonalon és az odacsúszó védő szabadított fel.

Ha Pique kicsit rámenősebb, akár meg is előzhette volna. A gól azonban elmaradt, az első játékrész pedig 0-0-al zárult. A második félidő hasonlóan kezdődött mint az első. Hatalmas iram, mind a két kapu előtt sok akció. Az összképet tekintve inkább a Sevilla keltette jobb csapat benyomását, idővel pedig a támadásaikkal sikerült is jelezniük: itt bizony mezőnyfölényben vannak. Az 52. percben aztán sikerült kihasználniuk egy barcelonai védelmi hibát, ami döntő jelentőségűnek bizonyult a meccs szempontjából. Gameiro remekül futott el a jobb szélen, majd tette középre a labdát – középen Krohn-Dehli érkezett, aki berúgta a tehetetlen Bravo mellett. A gól hihetetlen energiákat szabadított fel, ami nyilván a Sevillára volt jó hatással. A fanatikus haza szurkolók belekergették csapatukat a győzelembe, a vendégek pedig nem tudtak váltani. Finoman szólva nem volt ideális a középpálya és a védelem névsora, de attól még ennél nyújthattak volna többet. Legnagyobb bánatukra viszont, mire kezdtek volna kilábalni a hullámvölgyből, jött az újabb baj: Krohn-Dehli csavarásába Iborra csúsztatott bele közvetlen közelről, megszerezve csapata második gólját – és egyben második győzelmét is.

http://www.dailymotion.com/video/x38hpv5_neymar-great-free-kick-chance-sevilla-0-0-barcelona-primera-la-liga-bbva-3-10-2015_sport

http://www.dailymotion.com/video/x38htrv_1-0-krohn-dehli-goal-hd-sevilla-v-barcelona-la-liga-03-10-2015_sport

http://www.dailymotion.com/video/x38hu8j_iborra-goal-sevilla-2-0-barcelona-primera-la-liga-bbva-3-10-2015_sport

http://www.dailymotion.com/video/x38hvbv_neymar-goal-sevilla-2-1-barcelona-primera-la-liga-bbva-3-10-2015_sport

A Barcelona ugyan tudott támadni a bekapott gólokat követően, de kicsit késő volt már ekkor. Főleg Neymar révén sikerült támadásban maradniuk, de a túloldalon Rico parádésan védett. Munir helyett Sandro érkezett csereként – Munirnak helyzete sem volt, ami sokat elárul a Barca támadójátékáról – az utolsó húsz percet pedig nagyon megnyomták a fáradt katalánok. Szerencséjükre az ölükbe hullott egy nagy lehetőség a 73. percben: Tremoulinas kezezése után büntetőhöz jutottak, amit Neymar kis szerencsével ki is használt. Egy gólosra csökkent a hátrány, vagyis az utolsó negyed óra nagyon izgalmasnak ígérkezett – és az is lett. Nagyjából tíz perccel a vége előtt Suarez begurított labdájából Sandro rúgott egy hatalmas kapufát közvetlen közelről – a sevillaiaknak ezúttal mázlijuk volt. Mint kiderült, ez egyben a meccslabda is volt. A Barcának már nem volt hasonlóan nagy lehetősége a továbbiakban, ami nagyban köszönhető az élő sevillai falnak, amit a tizenegy játékos húzott fel a kapu elé. A vége tehát 2-1 lett, ami a Sevillának egy 10. helyet jelent a táblázaton, a Barca pedig ideiglenesen marad a harmadik. A parádésan játszó Krohn-Dehlin kívül ki kell még emelni a két kapust is – ők igazán kitettek magukért, sokakkal ellentétben.

Sevilla – Barcelona 2-1
G.: Krohn-Dehli (52.), Iborra (58.), Neymar (74. – büntető)

Baranyai Balázs