Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb: Magyarország a negyedik kalapba kerülhet

Az ellenfél még nem ismert, de az már most biztos, ha válogatottunk sikerrel veszi a novemberi két meccses pótselejtezőt, akkor a negyedik kalapba kap besorolást a decemberi Eb-sorsoláson.

tumblr_nubt1gatco1tlc6guo1_1280

Mint azt korábban megírtuk, ma eldőlt, hogy válogatottunk kiemeltként várhatja a vasárnapi pótselejtező sorsolását, közben az is kiderült, hogy az eddig kijutó válogatottak melyik kalapokból várhatják a decemberi Eb-sorsolást. A 2016-os lesz az első Eb melyen 24 nemzet képviseltetheti magát, eddig 20 ország kiléte biztos, a fennmaradó négy helyre még nyolc csapat pályázik, melyek sorsa mint ismert a novemberi két meccses “ráadásban” dől el. Érdekesség, hogy az eddig kijutottak közül minden eddigi Eb-nél több az újonc, – ez persze köszönhető a létszám bővítésének is – szám szerint öt. Az első “bálozók” névsora: Albánia, Észak-Írország, Izland, Szlovákia, Wales.
A  németek 12. Eb szereplésükre készülhetnek – 1972 óta minden tornán ott voltak – míg a világranglistát jövő hónaptól vezető belgák a nagy visszatérők, ők társházigazdaként voltak legutóbb jelen a tornán, még 2000-ben. Azonban, ha Dzsudzsákék sikerrel veszik a novemberi pótselejtezőt, akkor ebben a kategóriában Magyarország lesz az első, mivel 1972-ben volt kint utoljára válogatottunk a kontinens tornán.

EURO 2016-kiemelések
1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap
Franciaország Olaszország ? Izland
Spanyolország Oroszország ? Wales
Németország Svájc ? Albánia
Anglia Ausztria ? Észak-Írország
Portugális Horvátország ? ?
Belgium ? ? ?

Még kérdéses a besorolása: Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Lengyelország

Magyarország a biztos Eb-résztvevők közül Észak-Írországot, Albániát, Walest, Izlandot és Törökországot előzi meg, de még ha egyik magasabban kiemelt csapat sem jutna ki a pótselejtezőkből, akkor sem lehetne válogatottunk harmadik kalapos.

A pótselejtezők sorsolását október 18-án, vasárnap tartják, míg az Európa-bajnokság csoportjait december 12-én.

Kép forrása: eu-football-info.tumblr.com

Becz Tamás