Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Szuper rangadók vasárnapja – Előzetes

Derby d’Italia! Ez a név illeti az Internazionale és a Juventus rangadóját. Ám könnyen elképzelhető, hogy mégsem a milánói meccs lesz a hétvége legjobbja és legérdekesebbje, hanem az egyre jobb formába lendülő Napoli és a listavezető Fiorentina találkozása.

Serie A borító 2015-16

Serie A – 8. forduló
Utoljára nagyon régen, még 2010 tavaszán tudott nyerni a Giueseppe Meazza népe előtt bajnoki Derbi d’Italiat az Internazionale. A kék-feketék jelenleg jócskán előrébb tartanak a bajnoki címvédő „Zebráknál”, bár vezető helyüket az előző körben már elvesztették. Persze az elmúlt évek bukdácsolását követően már ez is üdítő lehet Roberto Mancini tanítványainak. Persze nem kell aggódni a Juventus-ért, lévén a meglehetősen szürke torinóiak azért idén már megmutatták magukat idegenben is, például a City legyűrésével az Etihadban. A hétvége legnagyobb európai rangadójának végeredménye teljességgel megjósolhatatlan.
Akárcsak az olasz pontvadászat egyik legpikánsabb párosítása, a Napoli – Fiorentina párharc is. Az idősebb generáció szíve a szép emlékű Maradona-évekért a nápolyiak felé húzhat, míg mások inkább firenzei sikert várhatnak, vagy legalábbis azért szoríthatnak, lévén a „Lilák” kispadján Paulo Gomes ül. A portugál mester, aki egykor bajnoki címre vezette a Videotont.
A forduló egyébként már szombaton nagyon jó meccsekkel nyit. A Roma a hurkatöltelék Empoli bedarálásával zárkózhat rá a Fiorentina-Inter-Lazio hármasra. Ám kétségtelen, hogy a vészmadarak szórakoztatására az egyre inkább Európa-kompatibilis Torino lehet a legalkalmasabb, amennyiben megveri a szánalomra méltó egyre csak magába roskadó Milant. Komolyan. Fáj nézni, ahogy ez a nagy csapat egyszerre csak széthullik, és válik önmaga méltatlan utódává.

A hétvége 10 meccséről 10 mondatban:
Tehát a Roma nyitja a 8. kört, a padon bizonyítani kényszerülő Rudi Garcíaval, akiről azt pletykálják, hogy az Empoli elleni meccse akár az utolsó is lehet hazai pályán, kirúgása előtt. Szinte biztosra vehetjük, hogy ha ez a Milan el akar érni valamit a Torino vendégeként, akkor egyetlen egy nyerőembere lehet, aki nem lesz más, mint Mario Balotelli. Remek meccset tettek az olaszok délidőre, ugyanis mi esne jobban a pofapörkölt után, mint egy gólzáporos Bologna – Palermo, hiszen a két csapat rendre négy-öt-hat gólos meccseken találkozik. Az újonc Frosinone bár a kiesőzónában tartózkodik, simán pontot szerezhet a Samp ellen, ha egyszer sikerült ez a Juveval szemben is. A Genoa egy veronai csapatot már eltángált ebben az idényben hazai pályán, és a szezont jól kezdő Chievo alighanem már egy reminek is örülne a Stadio Luigi Ferraris-ban. És ha már a Hellas-t emlegettük: Luca Toniék otthon fogadják a másik közönségkedvenc olasz veterán, Antonio Di Natale csapatát, az Udineset, egy szinte megjósolhatatlan végkimenetelű összecsapáson. Ne köpködjön senki, ha mégsem úgy lesz, de érzésünk szerint a Serie B bajnok Carpi győzni megy a középmezőnyben feszítő Atalantahoz. Fura csapat ez a Lazio, képes simán hozni a három pontokat (ezért is állnak a harmadik helyen), de ha kiengednek, akkor könnyen szednek be nagy zakókat (0-4 a Chievo, 0-5 a Napoli ellen), kérdés, hogy mire mennek vasárnap délután, a nagyvadakra vadászó Sassu ellen. Fájó lenne, ha a Napoli – Fiorentina rangadón kiegyeznének a felek egy döntetlennel, ám sajnos benne a van a lehetőség, hogy igen. Ahogy félhetünk egy gólszegény Derbi d’Italiatól is, bár ismert tény, hogy a rajton beragadt Juventus-nak az óriási hátránya miatt muszáj kapaszkodnia, és nem „storckoskodhatja el” a meccset.

A forduló programja:
Szombat:
AS Roma – Empoli
Torino – AC Milan

Vasárnap:
Bologna – Palermo
Frosinone – Sampdoria
Genoa – Chievo
Hellas Verona – Udinese
Atlanta – Carpi
Sassuolo – Lazio
Napoli – Fiorentina
Internazionale – Juventus

A bajnokság állása:

seriea20151017

Az Inter utolsó hazai bajnoki győzelme, a Juventus ellen:

Balogh József