Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Louis Van Gaal: “Remélem, hogy minél több gólt láthatók tőle…”

Mint ismert, a Manchester United tegnap sima 3:0-ás győzelemmel múlta felül az eddig nagyon jó szezont produkáló Evertont. A “vörös ördögök” 4 perc alatt le is zavarták a meccs végkimenetelét, hiszen a 18. percben szerezték meg a vezetést, a 22. percben pedig rögtön jött a második találat, a 62. percben pedig jött a csapatkapitány is, azaz Wayne Rooney.

wayne-rooney-bicycle-kick-celebration-wallpaper-1

A United csapatkapitánya, Wayne Rooney 11(!) hónap  után tudott ismét betalálni idegenben bajnoki mérkőzésen. Az Everton elleni meccs előtt ezt még az Arsenal ellen tette meg utoljára egy 2014-es novemberi összecsapáson. Az angol világsztár tehát két negatív rekordját is a 11-es számmal tudta megdönteni, hiszen az idegenbeli góltalansági sorozata mellett, a magában a bajnokságban is hosszú ideig nem volt képes betalálni az ellenfelek hálójába, ennek a szériának 11 fordulót követően volt képes véget vetni.
Nos, tehát a rutinos támadó formája a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón természetesen kihagyhatatlan kérdés volt, amire a holland menedzser így válaszolt: “Ön mindig kételkedik benne. Tudom, hogy képes gólt rúgni, mert ez így van”-kezdte gondolatát a Rooneyet érő kritika kapcsán. “Természetesen nagyon boldog vagyok, de számomra nem ez a legfontosabb. Talán ez a kezdete annak, hogy ismét képes lesz gólt, vagy akár gólokat lőni, mert szüksége van rá, úgy gondolom”-zárt szavait Van Gaal.

Wayne Rooney eddigi góljainak számát figyelembe véve Manchesterben eltöltött éveit alatt, a bajnokságban sosem végzett 11 találatnál lejjebb. A támadószekciót illetően , nagy szüksége van a csapatnak és a szurkolóknak is egy egy gólerős támadóra. Messze van még a szezon vége , így bőven akad esélye a bizonyításra a United kapitányának…!

Képforrása: pcwallart.com

Németh Boldizsár