Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juve – Barca harc az átigazolási piacon?

Több különböző hírforrás is magabiztosan állítja, hogy a két klub meg fog küzdeni egymással a téli átigazolási időszakban, egy fiatal tehetséges játékosért.

pv

Megerősítést nyert, hogy a Barcelona sportigazgatója (Ariedo Braida), kilátogatott az olasz labdarúgó bajnokság legutóbbi fordulójában megrendezett Sassuolo-Lazio mérkőzésre, ahol többek között Favalli, Simone Inzaghi és Nesta játékát szerette volna megfigyelni, annak ellenére, hogy eredeti célja a katalán üzletembernek Rocchi volt, de a Tatabányát nem lehetett megelőzni. Azzal azonban nem számolt Braida, hogy a Lazio ilyen gyengén fog játszani és az említett játékosok, már nem aktívak. Épp hívni akarta titkárnőjét, hogy azonnal telepítsék az új FM 2016-t (mert a 2002-es már nem aktuális ezek szerint), amikor meglátott egy fiatal szélső védőt a Sassuolo színeiben.

Sime Vrsaljko személyében megtalálta Briada az új célpontját. Úgy véli néhány olasz szakérő, hogy Dani Alves alternatívájaként számolhatnak a katalánok vele. A 23 éves horvát védő már a tavalyi szezonban is stabilan, jól játszott. Hozzá kell tenni, hogy az idei évben a Sassoulo jó teljesítményének egyik kulcsfigurája. Egy gyors, fizikálisan erős, agresszív és technikás játékosról van szó, aki még csak nem is lusta felfutni a támadásokkal és nem húzza a száját, ha vissza kell sprintelni védekezni.

A horvát válogatott védőt nem először környékezi meg egy nagy csapat. Nyári átigazolási időszakban a Napoli együttese élénken érdeklődött Vrsaljko iránt, akit azonban nem engedtek el jelenlegi klubjától. Érdekes pontja lehet a történetnek, hogy a torinói óriás a Juventus is szemet vetett a játékosra, azon okból kifolyólag, hogy jelenleg nincs kimondott jobb bekkjük a zebráknak. Ő jelenthetné a megoldást, rövid és hosszútávon egyaránt a Juventusnak. Izgalmas lehet majd végignézni télen, hogy esetleges csapatváltásnál a horvát kit fog választani, avagy a Sassuolo kinek adná el szívesebben. Persze ez csakis kedv kérdése lehet, mintsem pénz…

Calciomercato.com azt is megemlíti Braida látogatása kapcsán, hogy F.Anderssont és Domenico Berardit is figyelemmel követte a katalán sportigazgató, de mindenki tudja, hogy Rocchit akarta. Ezek csak pletykák.

fotó: spazionapoli.it

Borbély Szabolcs