Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két láncszem is kiesett a Schalke gépezetéből

Mind Traquillo Barnetta, mind pedig Chinedu Obasi sérülés miatti kényszerpihenőre szorul a gelsenkirchenieknél, s pótlásuk fejtörést okozhat Jens Keller vezetőedzőnek.

Míg a 65-szörös svájci válogatott balszélső, Barnetta külső bokaszalag-szakadást szenvedett, a 26-szoros nigériai válogatott jobboldali támadó, Obasi ágyéksérülést szenvedett, s a bundesliga.de információi szerint mindkettejükkel kapcsolatban hosszú kihagyásra kell számítani.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a 26 éves Obasi peremembernek számít a keretben: öt mérkőzésen összesen mindössze százharmincegy percet tölthetett a pályán. A 27 esztendős, korábbi leverkuseni kedvenccel, Barnettával szemben már erősebben él a bizalom: minden tétmérkőzést figyelembe véve huszonhét meccsen kapott játéklehetőséget és két gól mellett három gólpasszig jutott a svájci-olasz kettős állampolgárságú futballista.

Szerző: Budai Levente