Rivalizálás, ellenségeskedés, presztízs. Észak-London csúcsrangadóra készül.
Álom marad-e a Tottenhamnek, hogy végre megtörje az ősi rivális „egyeduralmát”, avagy sikerül-e végre kilépnie az Arsenal árnyékából a „Sarkantyúsoknak”? Ez lehet a legnagyobb kérdés vasárnap késő délután, kora este, amikor is egymásnak feszül a két londoni alakulat. Bár a tabellán elfoglalt helyezés az „Ágyúsok” sikerét ígéri, de éppen ezek azok a találkozók, ahol a papírforma mit sem számít.
Most eltekintenénk a hagyományos beharangozótól, inkább mélyedjünk el a két együttes közös történelmében. Lapozzunk vissza 1909-ig, amikor először mérkőzött meg egymással tétmérkőzésen a két egylet. Azt a találkozót az Arsenal nyerte meg 1:0 arányban, ezt követően felváltva nyert hol a vörösben, hol a kék-fehérben pompázó alakulat. A múltban nem sokszor fordult elő, hogy vagy egyik, vagy másik csapat nagy gólkülönbséggel nyert volna, ám azért akad ilyen. 1935. március 6-án a Spurs 6:0-ra kapott ki hazai környezetben. Mindmáig ez a legnagyobb különbségű mérkőzés a történelemben. Az első hivatalos összecsapásra 1887. november 19-én, tehát majdnem kereken 128 esztendeje került sor Plumsteadben. Ám negyedórával a vége előtt sötétedés miatt befejezték, ekkor a Spurs vezetett 2:1-re. Ezt követően sokáig nem riválisok, „csak” ellenfelek voltak. A rivalizálás 1913-ban kezdődött, amikor az Arsenal elhagyta a Manor Groundot, és a Highbury-be költözött, amely szinte szomszédos volt a White Hart Lannel. Mindössze 4 angol mérföld választotta el a két stadiont, így aztán hamar elkezdtek versengeni, ki legyen a városrész „ura”. Először 1914-ben néztek farkasszemet egymással immár Észak-londoniként egy Háborús Segítő Alap keretében. Ekkor az Arsenal a második ligában szerepelt, szemben a Tottenhammel, mégis az Ágyúsok nyertek magabiztosan, 5:1-re.
Az idő előrehaladtával aztán egyre inkább kiéleződött a két csapat közötti konfliktus, illetve rivalizálás, amit csak tetézett a játékosmozgás is. 1919-ben hatalmasodott el a két csapat „viszálya”. Abban az évben bővítették a Liga 1 létszámát, és húsz csapatra emelték a létszámot. A Chelsea benmmaradt, a maradék két helyre pedig a Tottenham és a Barnsley pályázott, ám az akkor második vonalban szereplő Arsenal – négy másik csapattal – igényt tartott az egyikre. A döntésnek annyi hátránya volt, hogy a vörösök eredeti számítás szerint hatodik lett, végül egy elrontott gólátlag számítás miatt egy helyet előre lépett – ezt 1980-ban javította a Liga. Végül a szavazást az Arsenal nyerte a Spurs bánatára. Arsenal 18 szavazatot kapott, míg a Sarkantyúsok nyolcat. Ezt követően sokáig vádolták az Arsenal akkori elnökét, Sir Henry Norris-t, hogy tisztességtelen eszközökkel érte el, de a mai napig nem tudták bizonyítani. Így aztán nem csoda, ha később – 1921-ben – olyan hangulat uralkodott el a két együttes első bajnoki találkozásán, hogy az F.A. kénytelen volt elrendelni zárt kaput. Ezt követően kevesebbszer találkozott a két csapat, hiszen a Tottenham a két osztály között ingázott, a második világháború alatt a katonai létesítményként üzemelő, és bombázott Highbury helyett a White Hart Lanen játszhatta hazai meccseit az Arsenal, ami gesztus volt a Spurs-től. Az FA kupában először 1948-49-ben futott össze a két csapat, és sima Ágyús sikerrel ért véget az az összecsapás.
1950 után mindössze egy idényben – 1977-78 – nem találkozott egymással a két együttes, mert más-más osztályban voltak érdekeltek. Ezt követően azonban megindult a játékosok áramlása is a két együttes között, ami a szurkolók szemében nem szült jó vért. A legnagyobb visszhangot Sol Campbell klubváltása keltette 2001-ben. Nem is felejtették el a Sarkantyúsok: Júdásozták, valahányszor pályára lépett a Spurs ellen.
Egy érdekes hagyományt is teremtettek az Arsenal hívei. Ez a St. Totteringham’s Day. Hogy mit érdemes tudni erről? Azt a tavaszi napot ünneplik így a londoni vörösök, amikor matematikailag is biztossá válik, hogy a Tottenham nem végez előrébb az Ágyúsoknál. És ha már itt tartunk, amióta 1996 őszén kinevezték Arséne Wengert, a Tottenham egyetlen alkalommal sem tudta megelőzni ősi riválisát a bajnokságban. Ugyanakkor a White Hart Lanen minden év április 14-e az ünnepnap, emlékezve 1991-re, amikor is az FA kupa elődöntőjében 3-1-re nyertek az Arsenal ellen. 2010-ben is pontosan ugyanezen napon verték 2-1-re az immár Arséne Wenger vezette Arsenalt. Ezekben az években az Arsenal hazai pályán kevésszer kapott ki ősi riválisától, ám 2010 november 20-án ez is megtörtént. 17 év után először nyert a nagy ellenfél pályáján, és 68 találkozó kellett, hogy a nagy négyes egyikét idegenben győzze le a Spurs. Ide kívánkozik, hogy Wenger 1996-os kinevezése óta az Arsenal mindegyik szezonban a Spurs előtt végzett, ami kuriózum.
A szurkolók összetétele is érdekes, hiszen míg a Tottenham drukkerei „jiddisnek”, azaz „zsidóknak” nevezik magukat, utalva arra, hogy azon a környéken egy nagyobb zsidó közösség él, ám nem volt mindig oly békés az életük, mert a hetvenes-nyolcvanas években bizony nem volt ritka az etnikai támadás ellenük. Néhány kilométerrel arrébb pedig a „Gunnerek” drukkolnak kedvenceiknek. A név a klub becenevéből származik, így utalva arra, hogy lőfegyvergyár csapataként indultak.
Gavalovits Sándor
