Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: Öt újonc Egervári fehéroroszok elleni keretében

Kihirdette 22 fős, Törökországba utazó keretét Egervári Sándor szövetségi kapitány. A Fehéroroszország elleni összecsapásra február 6-án, 17 órakor kezdődik a beleki Bellis Sport Centerben, török játékvezetők közreműködése mellett. A mérkőzésen nemzeti csapatunkban akár öt újonc is debütálhat.

A 22 fős társaság nagy része február 3-án találkozik Telkiben, ám lesznek olyanok, akik Belekben csatlakoznak a válogatotthoz, így például Korcsmár Zsolt, valamint a győri kerettagok.

Kapus poszton nem kapott meghívót Király Gábor, így Bogdán Ádám mellett Gulácsi Péter és Megyeri Balázs kaphat bizonyítási lehetőséget. Utóbbi két hálóőr még nem mutatkozott be a válogatottba, csupán kerettagnak mondhatták magukat eddig.

Kapusok
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers, 12/0)
Gulácsi Péter (Liverpool FC, 0/0)
Megyeri Balázs (Olympiakosz P., 0/0)

Védő poszton nem szerepel a keretben Juhász Roland, aki hosszú ideje nem játszik klubjában, váltása pedig hosszasan elhúzódik. Másodszorra szerepelhet a válogatottban Guzmics Richárd, úgy tűnik a fiatal védő játéka megragadta a kapitány szemét. A védelemben egy debütáló játékos lehet, ő pedig nem más mint a Videoton jobbhátvédje Szolnoki Roland.

Védők
Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás, 1/0)
Kádár Tamás (Roda JC, 7/0)
Korcsmár Zsolt (SK Brann, 14/0)
Mészáros Norbert (DVSC-Teva, 5/0)
Szolnoki Roland (Videoton FC, 0/0)
Vanczák Vilmos (FC Sion, 67/2)
Varga József (DVSC-Teva, 18/0)

A középpályás sorban nem kapott helyet Halmosi Péter és Szakály Péter, míg a győri Pátkai Máté és Gyurcsó Ádám tovább élvezheti a kapitány bizalmát. Ami azt illeti a Huszti kontra Egervári ügyben nincsen változás , így az egyik ha nem a legjobb formában lévő magyar középpályás továbbra is távol marad a nemzeti csapattól. Gera Zoltán sajnos sérülése miatt nem lehet ott a keretben.

Középpályások
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva, 49/10)
Elek Ákos (Diósgyőri VTK, 23/1)
Hajnal Tamás (VfB Stuttgart, 52/6)
Gyurcsó Ádám (Videoton FC, 5/1)
Koltai Tamás (Győri ETO, 11/0)
Koman Vladimir (FK Krasznodar, 25/7)
Pátkai Máté (Győri ETO, 2/0)
Pintér Ádám (Real Zaragoza, 13/0)

A támadósorban továbbra is ott van Szalai és Szabics, illetve újra meghívót kapott Rudolf Gergely. A támadószekcióban újoncként köszönhetjük Böde Dánielt a Ferencváros remek formában lévő támadóját. Nem került a válogatott keretébe Németh Krisztián.

Csatárok
Böde Dániel (Ferencváros, 0/0)
Rudolf Gergely (Diósgyőri VTK, 23/9)
Szabics Imre (Sturm Graz, 32/12)
Szalai Ádám (FSV Mainz, 14/7)

A biztonsági tartalékok közt szerepel a már fent említett két középpályás Halmosi és Szakály, illetve csatár poszton Németh. Itt is található egy játékos aki ha bekerülne újoncnak számítana, ő nem más mint a győri Varga Roland. A fiatal játékos remek őszi szezont tudhat maga mögött, némileg érthetetlen,, miért nem ő került a keretbe, a sok mindent nem mutató Szabics illetve Rudolf helyett…

Biztonsági tartalékok:
Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás, 34/0)
Németh Krisztián (Roda JC, 11/0)
Szakály Péter (DVSC-Teva, 3/0)
Varga Roland (Győri ETO, 0/0)

Közben soros világbajnoki selejtezős ellenfelünk, Románia a spanyolországi Marbellában készül. A Spanyolországba utazó keret két mérkőzést játszik. Előbb Lengyelországgal, majd Ausztráliával.

A románok kerete a spanyol edzőtáborban:

Kapusok: Silviu Lung (FC Astra), Alexandru Buzbuchi (FC Viitorul Constanta), Cristian Balgradean (Dinamo Bucuresti)

Védők: Alexandru Matel (FC Astra), Constantin Nica (Dinamo Bucuresti), Dragos Grigore (Dinamo Bucuresti), Srgian Luchin (Dinamo Bucuresti), Marius Gaman (FC Astra), Stefan Barboianu (FC Astra), Mihai Balasa (FC Viitorul Constanta), Alexandru Vlad (CS Pandurii Targu Jiu)

Középpályások: Ionut Neagu (FC Otelul Galati), Mihai Radut (CS Pandurii Targu Jiu), Dan Nistor (CS Pandurii Targu Jiu), Alexandru Maxim (CS Pandurii Targu Jiu), Alexandru Mateiu (FC Brasov), Liviu Antal (SC Vaslui), Nicolae Stanciu (SC Vaslui), Aurelian Chitu (FC Viitorul Constanta)

Támadók: Constantin Budescu (FC Astra), Gheorghe Teodor Grozav (FC Petrolul Ploiesti), Marius Silviu Alexe (Dinamo Bucuresti), Denis Alibec (FC Viitorul Constanta)

Őszi Ádám