Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrika Kupa: a hajrában mentett pontot a címvédő Zambia; A Chelsea-s Obi Mikel blamázott

A mai délutánon már a C csoport kezdte meg a 2. fordulót, mégpedig egy érdekes találkozóval. A tavalyi győztes Zambia csapott össze, az akár végső győzelemre is esélyes Nigériával.

Ahogy várható volt, az már a találkozó elején is látszott, hogy azért mozgalmasabb csatára számíthatunk, mint az elmúlt napok 0-0-s horrorjai. Ha csak a statisztikát nézzük, akkor meglepve tapasztaljuk, hogy az egész mérkőzésen alig találta el a kaput Nigéria, pedig az esély adva volt. Ugye egyrészt a labdát is többet birtokolták (55 – 45 %), illetve még egy 11-eshez is jutottak az első játékrészben, amit a londoni Chelsea-ben romboló John Obi Mikel hagyott ki. Így a szünetre 0-0-val vonultak pihenni a csapatok.

Fordulás után nigériai mezőny mutatkozott, ami mégse mutatkozott meg óriási ziccerekben, egészen az 57. percig. Ekkor a Szpartak Moszkvában labdázgató Emmanuel Emenike váltotta gólra, a korábban hibázó Mikel passzát. Nem zuhant azonban össze címvédő, és több helyzete is kidolgoztak játékosai, ám akciógólt már nem tudtak összehozni. Ám a 85. percben, egy kis mezrángatás után az egyiptomi bíró büntetőt ítélt Zambiának, amihez a kapusuk, Kennedy Mweene állt oda, és értékesített higgadtan. Az állás már nem változott, az 1-1-gyel még mindig veretlen mindkét együttes, azonban nyeretlenek is, így sok izgalom várható a záró körben.

Zambia Nigéria 1-1 (0-0)
Mbombela Stadium, Nelspruit
Vezette: Gead (egyiptomi)
Zambia: Mweene – Nkausu, Mbola, Sunzu, Musonda – Lungu (M. Mulenga, 66.perc), Chansa (Sakuwaha, 73.), Sinkala, Kalaba, C. Katongo (Mbesuma, 66.) – Mayuka
Nigéria: Enyeama – Echiejile, Omeruo, Oboabona, Onazi – Ogude, Mikel, Igiebor (Obiorah), Moses (Ideye, 79.) – Emenike, Musa (Uche, 89.)
Gólszerző: Mweene (85. perc, büntetőből), illetve Emenike (57.)
Sárgalapok: Sinkala (64. perc), Mbola (72.), illetve Oboabona (35.), Musa (69.), Emenike (88.)


Zambia 1 – 1 Nigeria by elbotolacom

Szerző: Balogh József