Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A kiállítás két pontjába került a Celtának!

A Celta Vigo fogadta soros bajnoki mérkőzésen a Real Sociedad csapatát, a mérkőzés előtt tíz pont volt a két csapat között, ami nem változott a lefújás után.

ÉA mérkőzés első félórájában érződött a csapatokon az idegesség, a Celta szeretett volna kapaszkodni felfelé a tabellán, a Sociedad pedig a „felső ház” aktív gárdái közé kívánkozik. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy 30 perc alatt 3 sárgalapot is kiosztott Jose Luis Paradas Romero játékvezető. A 32. percben az első komoly helyzet gólt is eredményezett, Michael Krohn-Dehli góljával megszerezte a vezetést a Vigo (1:0). A második félidő öt perce zajlott, amikor Augusto Fernandez megkapta második figyelmeztetését, mehetett zuhanyozni, tíz főre csökkentek a hazaiak. Megérezte a lehetőséget a Sociedad, aminek az 59. percben lett meg a foganatja, Chori Castro átadásából Gorka Elustondo fejelt pontosan, ezzel egyenlítettek a vendégek (1:1). A 65. percben újabb sárga lapot adott a sípmester, a következő mérkőzésen De La Bella nem léphet pályára mivel neki idén ez volt az ötödik figyelmeztetése. A kiállítás után többet volt a vendégeknél a játékszer, a mérkőzés ezen szakaszában a játék szinte minden elemében felülmúlták a hazaiakat, talán a figyelmeztető kártyák számát tekintve voltak „jobbak” 6:3 a vigoiak javára, (erre aligha büszke a hazai oldal) .

Celta Vigo – Real Sociedad 1:1 gólszerzők: Michael Krohn-Dehli ill. Gorka Elustondo

Cserenkó Szabolcs