Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videoton bravúr a Rapid Bucuresti ellen, tovább gyengélkedik az Eger – körkép, január 27.

Két csapat is friss eredménnyel jelentkezett. A Videoton Marbellán a negyedik felkészülési meccsén két gólos győzelmet aratott a román Rapid Bucuresti ellen, míg az Eger a saját rendezésű tornáján lett negyedik.

Kezdjük a székesfehérváriakkal. Az új edzővel egyre nagyobb teret kap a támadások hatékony befejzése. Ezúttal is Nikolics Nemanja vezérletével nyertek a piros-kékek.

A Videoton már  harmadik játékrészben góllal sokkolta a románokat. Filipe Oliveira átadásából Nikolics vette be a korábbi háromszoros román bajnok csapat kapuját. A gól után továbbra is a magyar csapat irányította a találkozót, ezt támasztotta alá, hogy az első negyedóra végére már két gólos előnybe került José Gomes együttese. Tizennégy perc elteltével ismét Filipe Oliveira volt a feladó, aki hosszan indította Nikolicsot, aki a kirontó kapus mellett gurított a hálóba.

A második bekapott gól után éledezni kezdett a Rapid, a 24. percben egy szögletet követően kapufát ért el a román gárda. Nikolics továbbra is nagyon élt, az első félóra végén tíz méterről a kapu mellé lőtt. Az eredmény a szünetig már nem változott, így 2–0-s Vidi-vezetéssel fordulhattak a csapatok. A második félidő elején Torghelle Sándor ugratta ki Kovács Istvánt, akinek lövése épphogy elkerülte a Rapid kapuját. Az 55. percben szépített a bukaresti csapat: Danut Coman kapott remek passzt a fehérváriak védelme mögött, majd mellre vette a felívelt labdát, és nyolc méterről Tujvel kapujába vágta. Nyolc perccel később kialakult a végeredmény: Torghelle fejelte el a labdát a kifutó Pecanha fölött, és közvetlen közelről Kovács István továbbította a bukaresti hálóba azt. Utolsó spanyolországi találkozóját 29-én játssza José Gomes csapata, ellenfele az ukrán Dnyipro Dnyipropetrovszk lesz

Rapid Bucuresti (román)–Videoton 1–3 (0–2)

Videoton: Tujvel – Brachi, Vinícius, Caneira, Hector – Tóth B. (U. Nikolics – a szünetben), Mitrovics – Oliveira, Kovács I., Zsótér (Kleinheisler – a szünetben) – Nikolics N. (Torghelle – a szünetben).

Pályára lépett még: Fabio, Szekeres, Kaká, Szolnoki, Haraszti, Gyurcsó, Paraiba

„Jóval támadóbb felfogásban játszottunk ma, mint a legutóbbi mérkőzésünkön. Az tisztán látszik, hogy a csapat nagyszerűen megtanult védekezni, és százszázalékosan betartják a játékosok a védekezés szabályait. A támadásainkban több szabad teret kell adnom, ennek a célja az, hogy valóban offenzív és eredményes focit játsszunk. Sok dolgot sikerült megvalósítania a csapatnak azokból, amiket a meccs előtt kértem a labdarúgóktól, de szeretném, ha még többet birtokolnánk a labdát, és még több helyzetet sikerülne kidolgoznunk, ezáltal pedig akár ennél is több gólt tudnánk szerezni. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal és az eredménnyel is” – értékelte a látottakat José Gomes, a vidi.hu-n.

Egerben továbbra sem az élet jobbik oldalát tapasztalják meg. A szombat délutáni teremtornán csak negyedik helyen végzett Simon Antal csapata. A 27. Imola-Hírlap kupa, egyben a 3. Fesztbaum Béla-teremlabdarúgó tornát az egri dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezték, és meglepetésre az NB III-ban szereplő Gyöngyös nyerte meg.

A versenykiírás két csoportra osztotta a tornán részt vevő nyolc csapatot, és a kiírás értelmében a csoportelsők játszhattak a végső győzelemért, míg a csoportmásodikok a bronzéremért. A várakozásokkal ellentétben a házigazda Egri FC-nek nem sikerült a döntőbe jutás, a Vojtekovszki Csaba által irányított gárda csak a második helyen végzett csoportjában (az Egerszalók előzte meg) és végül a bronzmérkőzést is elveszítette 12–7-re a Felsőtárkány ellen.

A 27. IMOLA-HÍRLAP-KUPA VÉGEREDMÉNYE

1. Gyöngyösi AK

2. Egerszalók

3. Felsőtárkány SC

4. Egri FC

5. FC Hatvan

6. Verpelét

7. Markaz

8. Pétervására

KÜLÖNDÍJASOK

A legjobb mezőnyjátékos: Oravecz Botond (Gyöngyösi AK)

A legjobb kapus: Molnár Róbert (Egerszalók)

Gólkirály: Érsek Martin (Egerszalók) 8 góllal

A legjobb egri játékos: Horváth Zoltán

Gavalovits Sándor