Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: A Kanári-Szigeteken őrizné meg első helyét az Atleti – Előzetes

Hétvégén a 20. fordulóval kezdetét veszi a spanyol bajnokság 2015/16-os szezonjának a második fele. A listavezető Atlético Madridra ismét idegenbeli erőpróba vár, üldözői közül A Barca, és a Real is otthon játszik, de Zidane fiai állnak könnyebb feladat előtt.

La-Liga-2015-16

Szombaton kora délután a hazai pályán egyhuzamban nyolc győzelmet szerző Sevilla fogadja a hét bajnoki óta veretlen Málagát. A hazaiak a hetedikek 29 ponttal, míg a vendégek a tizedik pozícióból várják a hétvégi találkozót 24 ponttal. Ilyen előzmények után kijelenthető, hogy igen csak érdekes összecsapásnak ígérkezik az andalúz rangadó. Negyed hétkor a Nolito nélkül félkarú óriás Celta Vigo fogadja a liga utolsó Levantét, ennek ellenére igen csak nagy blama lenne ha az ötödik helyen álló hazaiak nem tudnának nyerni valenciai ellenfelük ellen. Az este fél kilenckor kezdődő Villarreal-Real Betis találkozó esélyese itt is egyértelműen a hazai gárda. A Villarreal hat győzelem után fogadja a nem rég edzőváltáson is áteső sevillai zöld-fehér csapatot. A hazaiak jelenleg a Bl-selejtezőt érő negyedik helyen állnak, míg a vendég gárda fénysebesen robog a kieső helyek felé, ezek után jó esélye van a hazai csapatnak, hogy megszerezzék zsinórban hetedik győzelmüket. A napot az este tízkor kezdődő Real Sociedad-Deportivo találkozó zárja. A baszkok jelenleg 20 ponttal a tizennegyedik pozíciót foglalják el, míg a szezont igen jól kezdő, viszont az elmúlt találkozón botladozó la corunaiak a kilencedikek 27 ponttal.

Vasárnap dél időben a Valencia fogadja a Rayo Vallecanot, a hazaiak nyolc bajnoki óta nyeretlenek, utoljára még november 7-én idegenben 5-1-re ütötték ki a Celtát, de az utolsó előtti Rayo ellen jó esélye van a denevéreknek, hogy megszerzék első győzelmüket Gary Nevilleel. Délután négykor játsza le Zinedine Zidannal a fedélzetén második mérkőzősőt a Real Madrid. A Blancok egy hete szintén hazai pályán a Deport küldték haza egy ötössel. CR7-éknek ezúttal is könnyű dolgok lehet hazai pályán a 18. helyen álló Sportin Gijón ellen. Negyed hétkor két mérkőzést is rendeznek. Az elsőn a jó formában lévő Getafe fogadja az Espanyolt, a hazaiak a 12-ek 23 ponttal, míg a vendégek a 13. helyen állnak 21 ponttal. A másik találkozón a Las Palmas vendégeként lép pályára az Atlético Madrid. A hazai újonc csapat már bebizonyította idén, hogy igen kellemetlen ellenfél tud lenni bárkinek, ennek fényében a vendég matracosok nem mehetnek biztosra, főleg úgy, hogy augusztusban hazai pályán is csak 1-0-ra nyertek a listavezető madridiak. A nap utolsó mérkőzésén a Barcelona a Bilbaot fogadja. A két csapat alaposan egymásra unhat majd az elkövetkező napokban, hiszen másfél hét alatt háromszor is találkoznak majd, lévén, hogy a vasárnapi bajnoki után találkoznak a kupában is egy oda-visszavágós párharc keretében. A Barca a mérkőzés esélyese, de azért a Bilbao tört már egy-két borsót a nagy csapatok orra alá. Erről a Barcelona pont tudna mesélni az augusztusi szuperkupa mérkőzések kapcsán…

A forduló zárómérkőzésére hétfőn este kerül sor, mégpedig az Eibar fogadja a Granadát. A hazaiak a Celta mellett a másik meglepetés csapatnak számítanak idén, hiszen jelenleg az El-indulást érő hatodik helyen állnak 30 ponttal, míg a vendégek jelenleg a kiesés ellen küzdenek, de még éppen a bent maradást jelentő tizenhetedikek 17 egységgel. Ennek fényében természetesen a hazaik a favoritok. Azok után meg pláne, hogy augusztusban az első fordulóban 3-1-re tudtak győzni idegenben is.

A 19. forduló programja:

SZOMBAT
16:00 Sevilla FC – Málaga (Sport2)
18:15 Celta Vigo – Levante (Sport2)
20:30 Villarreal – Real Betis
22:05 Real Sociedad – Deportivo La Coruna 

VASÁRNAP
12:00 Valencia – Rayo Vallecano (Sport1)
16:00 Real Madrid – Sporting Gijón (Sport2)
18:15 Getafe – RCD Espanyol
18:15 Las Palmas – Atlético Madrid (Sport2)
20:30 FC Barcelona – Athletic Bilbao (Sport1)

HÉTFŐ
20:30 Eibar – Granada

Becz Tamás