Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Modric : Amikor ő beszél, mi csöndben maradunk

A Real Madrid középpályása a brit Daily Mail lapnak adott interjújában a Santiago Bernabéu körül kialakult új helyzetről beszélt.

4248

Miután hétfőn bejelentették a FIFA FIFPro 2015-ös Álomcsapatát az Aranylabda gálán, Luka Modric arról a madridi csapattársáról ejtett néhány szót, aki nem vett részt a zürichi ünnepségen: Gareth Bale-ről, akivel már a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurnél is csapattársak voltak.

„Nagyon jó kapcsolatot ápolok Gareth-tel”kezdte Modric. „Szombaton a mérkőzés után azt mondtam neki, hogy ha továbbra is így játszik, akkor semmi akadályát nem látom annak, hogy továbbra is itt legyen velünk az első csapatnál, sőt akár az Aranylabdára is esélyes lehet. Ő egy nagyszerű játékos. Erőteljes, minőségi, sokoldalú futballista. Remélem, hogy a jövőben is velünk lesz.

A 30 esztendős játékos a Real Madrid új vezetőedzőjéről, Zinedine Zidane-ról is beszélt: „Nagyszerű játékos volt, és azt hiszem, edzőként is sokra viszi majd. Remek futballista volt, az egyik legjobb a labdarúgás történelmében. Természetesen ez segít, ha bemész a sztárokkal teli öltözőbe. Remélem egyre jobbak és jobbak leszünk. Az első mérkőzésen jól szerepeltünk, csapatként kell folytatnunk a munkát. Nagyon sok minőségi játékosunk van, és ha továbbra is ezen a szinten tudunk játszani, akkor nagyon nagy dolgokat tudunk véghezvinni.”

Modric kitért arra a szezonra is, amikor Zidane másodedzőként dolgozott Carlo Ancelotti segédjeként: „Tudja, hogy sok olyan játékos van most itt, aki Ancelotti edzősködése alatt is itt volt már. Az egy csodálatos év volt. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk ismételni. Amikor Zidane beszél, mi csöndben figyelünk. Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk vele szerepelni.”

A horvát bekerült a FIFA FIFPro Év csapatába is: „Nagyon nehéz bekerülni oda. Nagyon boldog vagyok, megtiszteltetés ebben a tizenegyben szerepelni. Nagyon különleges érzés benne lenni első alkalommal, és szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített abban, hogy itt lehetek.”

Forrás: madridom, Daily Mail