A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
A Thai Super League-ben szereplő Buriram Unitedben folytatja a pályafutását a Barcelona korábbi játékosa, a brazil Keirrison – a 28 éves játékosnak nem jött össze az európai karrier, az öreg kontinensnek töltött ideje alatt mindössze egyetlen gólt szerzett.
Pep Guardiola vezetése alatt a Barcelona rengeteg sikert ért el, azonban akkoriban a csapatnak volt néhány érdekes igazolása, ebbe a kategóriába tartozott Keirrison megvétele is. A brazil csatár 12 millió euróért igazolt Spanyolországba 2009-ben, és összesen egyszer játszott a Barcában. Kölcsönben szerepelt a Benfica, a Fiorentina, a Santos és a Crueziro csapataiban is, most pedig Thaiföldön próbál szerencsét.
A Buriram csapata ötször nyert bajnokságot, jelentése pedig a „boldogság városa” – kiderül, hogy a brazil csatárnak mennyire jönnek be a számításai a thaiföldi bajnokságban.
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…