Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: Megvan az AC Milan ellenfele a kupában!

Alig múlt el a hétvége és Olaszország újabb focival kedveskedett a szurkolóknak. Hétfő este rendezték meg az olasz kupa (Coppa Italia) negyeddöntőjét, ahol nem kisebb meglepetésre a Spezia csapata az Alessandria együttesét fogadta hazai pályán.

aless

Spezia – Alessandria 1:2 (1:0)
Gólszerzők:
Calaio (20.) ill. Bocalon (83., 92.)

Az első játékrész teljesen kiegyenlített játékot hozott. Mind a két csapat próbálkozott előnnyel elhagyni a pályát. Annak ellenére, hogy a vendégek alapvetően jól védekezték, a hazaiak a 20. percben megszerezték a vezetést Calaio büntetőjét követően. A támadó megtudta volna duplázni saját és csapata góljainak számát, ám másodjára nem tudott túljárni a kapus eszén.

A második játékrészben már felpörögtek az események. Az Alessandria érezte, hogy nem volt elég az első félidőben nyújtott játék, azért rákapcsolt. És milyen jól is tette. Ugyan a félidő nagy részében szinte már görcsösen mentek előre és haltak el a támadásai, ám a félidő végén felőrölték az ellenfelüket. A 83. percben a csereként beállt Bocalon egyenlített ki, majd jött a dráma. A 92. percben újból betalált a támadó egy óriási hajrát követően.

Az Alessandria teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést és bizony az AC Milannak fel kell kötnie a gatyát, mert hiába alsóbb osztálybeli a csapat, ők bizony nem fogják olcsón adni magukat. Ne feledjük, hogy a Palermot is kiejtették már és most a Roma verő Speziát is.

fotó: Seria A TIM hivatalos Facebook oldala

Borbély Szabolcs