Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juve játékosát akarja az Arsenal

Angol lapértesülések szerint Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere Olaszországból erősítené meg csapatát. A Telegraph szerint a Juventus spanyol csatára, Álvaro Marata a kiszemelt.

.

A korábbi Real-játékosnak – lapértesülések szerint – már nem tetszik annyira a torinói élet, mint korábban – Morata idén 18 bajnokin szerepelt, és mindössze egy gólt szerzett. Az Arsenal már korábban, 2014-ben is leigazolta volna a támadót, azonban végül Welbeckre esett az ágyúsok választása, míg Morata a Juventushoz szerződött.

Moratával kapcsolatosan egyébként felmerült, hogy korábbi klubja, a Real Madrid élne visszavásárlási jogával, és a spanyol még a téli átigazolási időszakban hazatérne – a Real Madridot az elkövetkező két nyári átigazolási szezonból kizárták.