Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21-es válogatott: Erős csoportban a mieink az EB-kvalifikációban

Nyonban kisoroslták a 2013-2015-ös Európa bajnokság csoportbeosztását. A sorsoláson 52 válogatottat húztak – a rendező Csehország automatikusan résztvevője a nyolcasdöntőnek. Ebben a formában ez a torna lesz az utolsó U21-es Európa-bajnokság – ezért hatványozott érdeklődés követi a sorozatot.

A csoportokból 14 csapat (tíz csoportgyőztes és a négy legjobb második) jut tovább a rájátszásos szakaszba. Az 52 csapatot öt kalapba sorolták, az érvényes UEFA-együttható alapján. Mindegyik kalapból egy csapat került az adott csoportba, kivéve az ötödik kalapot, amelyből kettő jutott az első és a második csoportba.

Az első két „körben” viszonylag kevés izgalom jutott nekünk, hiszen nem tudtuk, hová kerül Róth Antal együttese. Az első két csapat megismerése alapján úgy tűnt, a 4. csoportot lenne a legjobb elkerülni. Aztán éppen a 4. csoportba kerültünk, mert a mi kalapunkból a finn, a szlovén és a szlovák válogatott neve után a magyart húzta ki Gianni Infantino.

A második kalapból az osztrák együttest kapta a magyar válogatott, majd a legerősebbek közül a talán valóban legerősebbet, a spanyol legénységet.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ, CSOPORTBEOSZTÁS

1. csoport: Anglia, Wales, Finnország, Moldova, Litvánia, San Marino

 2. csoport: Oroszország, Dánia, Szlovénia, Bulgária, Andorra, Észtország

 3. csoport: Hollandia, Skócia, Szlovákia, Grúzia, Luxemburg

 4. csoport: Spanyolország, Ausztria, MAGYARORSZÁG, Bosznia-Hercegovina, Albánia

 5. csoport: Svájc, Ukrajna, Horvátország, Lettország, Liechtenstein

 6. csoport: Németország, Románia, Montenegró, Írország, Feröer-szigetek

 7. csoport: Svédország, Törökország, Görögország, Lengyelország, Málta

 8. csoport: Izrael, Portugália, Norvégia, Macedónia, Azerbajdzsán

 9. csoport: Olaszország, Szerbia, Belgium, Ciprus, Észak-Írország

10. csoport: Franciaország, Fehéroroszország, Örményország, Izland, Kazahsztán

Gavalovits Sándor