Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Francia középpályással erősítene a Napoli!

Angol lapértesülés szerint francia válogatott középpályással erősítené meg keretét a bajnoki aspiráns Napoli. A kiszemelt labdarúgó Angliában rúgja a bőrt, viszont csapata jelenlegi helyzetét figyelembe véve nem kizárt egy esetleges váltás. Ez a játékos pedig nem más, mint Moussa Sissoko.

Moussa-Sissoko

A The Times értesülés szerint a Napoli szeretné leigazolni a Newcastle United francia labdarúgóját, nevezetesen Moussa Sissokot. A válogatott középpályás továbbállása egyáltalán nem lehetetlen, hiszen a “szarkák” szezonja nem éppen nevezhető fényesnek. Nos, nézzük mit is tudhatunk az eddigi pályafutásáról.

Moussa Sissoko koránt sem nevezhető nagy “vándormadárnak”, mivel karrierje eddigi szakaszában csupán két klubbot járt meg. Az első a Toulouse volt. A középpályás 18 évesen csatlakozhatott már a felnőttek közé. Tehetségét az is bizonyította, hogy ilyen fiatalon is nevelő együttese húzóemberének számított. Összesen öt és fél szezont húzott le a francia labdarúgó. Minden frontot egybe véve 192 meccsen kapott lehetőséget, ezalatt 20 gólt és 12 gólpasszt jegyezhettek fel a neve mellé. A Newcastle United 2013 januárjában csapott le rá. Sissoko gyorsan a “szarkák” egyik meghatározó egyéniségévé vált. A szebb napokat is megjárt angol együttesnél 102 összecsapáson léphetett pályára a különböző kupasorozatokban, mely során 10 találatig jutott és 14 gólt készített elő társainak.

Képforrása: www.independent.co.uk

Németh Boldizsár